Második hetébe lépett a Rockozon.com Internetes Rock Rádió, és ahogy ígértük igyekszünk minden héten vendégül látni néhány zenekart a hazai Metal, és Rock műfaj jeles képviselői közül. Csütörtökön a Rocközön vendége élőben az egyik kedvencünk, a kiváló Snake Heart zenekar lesz!

Mivel, internetes rádió vagyunk, ami lehetőséget ad számunkra, hogy valóban interaktív műsort készítsünk, Ti is segíthettek szerkeszteni az adást. A Fórumban máris összegyűjthetitek, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel a Snake Heart legénységének, mire vagytok kíváncsiak, illetve miről beszélgessünk. A fórum mellett a csetre is figyelni fogunk, ezért érdemes lesz oda is belépni, és figyelni 🙂

Ezen kívül természetesen fel fog csendülni néhány Snake Heart nóta is az adásban, ami ugyan rendszeresen elő szokott nálunk fordulni, de most mégis más hangulatot kölcsönöz a daloknak az, hogy a zenekar is jelen lesz.

Aki pedig szeretne a Snake Heart zenekarral személyesen is találkozni a közeljövőben, az megteheti 17-én a rockrandevúban, ahol Unplugged koncertet ad a csapat.
Tehát nem elfelejteni:   Csütörtök – Rocközön – Snake Heart