A svéd származású Mats Levén a ’80-as évek közepén kezdte karrierjét, a Swedish Erotica és a Treat zenekarokban. Nemzetközi áttörésének ideje ’97-re tehető – az énekes ekkor csatlakozott Yngwie Malmsteen bandájához (vele készült a Facing The Animal album). Mats 2002-ben belépett a Krux együttesbe, majd a német power metalista At Vance-be. A Therion 2003-ban kérte fel őt két albumon való közreműködés végett. A frontember később a legendás Candlemass élén állt, de állandó tagja volt a Firewind / Ozzy gitáros, Gus G. szólóbandájának is. Pillanatnyilag is számos projektben vesz részt az énekes: legutóbb például Anders Wikström oldalán tűnt fel, egy Revertigo nevű zenekarban.

A mindeddig több mint 50 albumot neve mellett tudó Mats Levén 2019-ben egy újabb hard rock / heavy metal-szenzációval áll elő: kiderült, hogy a Napalm Records kötött lemezszerződést az énekes első szólóalbumára, ami Skyblood néven fog idén megjelenni. Az énekes olyan zenészekkel rögzítette a dalokat, mint Martin Axenrot (Bloodbath, Opeth, Witchery), Nalley Påhlsson (Treat, Therion), Snowy Shaw (King Diamond, Mercyful Fate) és Petter Karlsson (Therion). A lemezről elsőként a The Voice dal volt elérhető, most megérkezett a második tétel is. A The Not Forgotten nótához klip is készült.

Skyblood – Skyblood
(November 22 – Napalm)

01. Skyblood Manifesto
02. The Voice
03. The Not Forgotten
04. Wake Up To The Truth
05. Once Invisible
06. One Eye For An Eye
07. Out Of The Hollow
08. For Or Against
09. Le Venimeux