Hivatalosan továbbra sem tudni, hogy ki lesz a Skid Row éléről mindössze nyolc hónap után december végén váratlanul távozott ex-TNT énekes Tony Harnell utódja. Pletykaszinten már mi is említettük, hogy az egykori Dragonforce énekes ZP Theart lenne az új frontember, mindenesetre a banda eredeti énekese, Sebastian Bach szívesen kibékülne régi társaival. Természetesen a Skid Row azonnal cáfolta, hogy újra összejönnének a régi énekesükkel, ahogy azt is, hogy szóba került volna a közös koncertezés az újjáalakuló Guns N’ Roses-szal. Ettől függetlenül Bach már a Twitteren is arról írt, hogy szívesen elásná a csatabárdot.

“Egyedül úgy jöhetne létre egy Skid Row újjáalakulás, ha valamilyen módon megpróbálnánk elásni a 20 éves csatabárdot. Nagyon szeretném, ha lenne erre esély, szóval üljünk le.
Hogy őszinte legyek, mondtam korábban néhány szaros dolgot nekik és róluk. Szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy túl sokat jártattam a számat.’

December 31-én számoltunk be arról, hogy Tony Harnell énekes kilépett a Skid Row-ból. Döntéséről állítólag a banda tagjai is csak az egykori TNT-torok december 29-én közzétett Facebook-posztjából értesültek. Ha így is volt, nem sokat variáltak az új énekes megkeresésében, a Blabbermouth értesülései szerint ugyanis máris megtalálták új frontemberüket, aki állítólag nem más, mint ZP Theart, akit leginkább a Dragonforce-ból lehet ismerni, de az utóbbi években a veterán Tankben és saját bandájában, az I Am I-ban zenélt. A hivatalosan meg nem erősített hír a Facebookon kezdett terjedni, állítólag ZP egyik, konkrétan meg nem nevezett zenésztársától származik az infó. A dél-afrikai születésű, Nagy-Britanniában élő 40 esztendős énekes 2010-ben távozott a Dragonforce-ból, majd 2012-ben mutatta be I Am I nevű csapatát. Az énekest a 2013-as brit turnéján ismerte meg a Skid Row, ahol épp az I Am I játszott előttük nyitóbandaként.

Több mint másfél évtizedes közös munka, két nagylemez, két EP és számtalan koncert után a Skid Row és Johnny Solinger énekes útjai idén tavasszal, egész pontosan április 6-án elváltak. Az énekes indoklása szerint szólókarrierjét kívánja egyengetni a jövőben, és a lehető legtöbb szerencsét kívánja volt társainak a folytatáshoz. Ennek akár még valóságalapja is lehetne, hiszen Solinger 2014. október 28-án kiadott egy szólóalbumot, Scrappy Smith címen. A Skid Row tagjai azonban kevesebb, mint egy nappal a hírek megjelenése után cáfolták az esetet: Solinger nem önként távozott, hanem néhány órával azelőtt rúgták ki a bandából, hogy bemutatták új énekesüket, Tony Harnell-t. Tonyval el is készült első közös szerzeményük, a klasszikus 18 And Life 2015-ös verziója, amely szabadon letölthető a banda honlapjáról. Mint kiderült, nem is várható több közös dal, ugyanis Tony Harnell énekes a Facebook oldalán jelentette be, hogy már nincs a Skid Row élén.

Tony Harnell (ex-TNT, Westworld, Starbreaker) május 22-én mutatkozott be a Skid Row színeiben, a kanadai Saskatchewan-beli Living Sky Kaszinó színpadán. Másnap szintén Saskatchewan-ban, a Dakota Dunes Kaszinóban koncertezett a csapat. A Skid Row a nyár folyamán stúdióba vonult, hogy felvegye a United World Rebellion EP-sorozat harmadik részét. Egyelőre nem tudni, mi a helyzet a munkálatokkal.

A Skid Row debütáló lemezéről ITT, míg a szintén klasszikus Slave To The Grind korongról ITT olvashattok.