Eredetileg az volt a Scorpions terve, hogy májustól elkezdik felvenni Los Angelesben az új albumot. A világjárvány ezt az elképzelést is felülírta, de azért április végén közzétettek egy Sign Of Hope című új dalt. A Metallica és a Slipknot mellől ismert Greg Fidelman producerrel készülő új album Klaus Meine énekes szerint a zenekar ’80-as évek eleji, hihetetlenül sikeres korszakát idézi majd.

„Eredetileg idén akartuk kihozni az új lemezt, de sajnos most csúszunk vele 2021 elejéig. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a neten, Skype-on, Facetime-on. Igyekszünk kihozni a legtöbbet az adott helyzetből, haladni az új dalokkal. Persze, alig várjuk, hogy az egész banda újra együtt lehessen a stúdióban. Amikor ismét turnézni kezdünk, már lesznek a programban új dalok is, teljesen új színpadi produkcióval készülünk, és szerintem pár klipet is készítünk majd olyan dalokhoz, amik később jelennek meg. Azt a rezgésszámot, azt az érzést akarjuk felidézni, ami a Lovedrive, az Animal Magnetism és a Blackout albumok idején jellemezte a zenekart. Természetesen lehetetlen lenne visszaforgatni az idő kerekét, és mindent onnan kezdeni elölről, hiszen rengeteg év telt el azóta. De Greggel közösen azt a szellemiséget céloztuk meg, és kemény, rockos lemezben gondolkodunk.”