Megjelent a magyar djent/prog/synthwave metal csapat első dala! A zenekar így mesél a munkákról:

“Mi vagyunk a SallyAnne zenekar. A jelenlegi tagságunk májusban lett végleges és azóta lelkesen dolgozunk együtt, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket.

Djent/Prog/Synthwave metál stílusban alkotunk. 
Eklektikus zenei ízlésű tagok kerültek egy fedél alá, aminek eredményeként megszületett ez a fúzió. Természetesen a metál zene iránt kialakult már-már egészségtelen érzelmi kötelék hozott minket össze és nagyon jól meg is értjük egymást.
Az alapfelállás korábban zenélt már együtt, viszont akkoriban egy sokkal szigorúbban vett “elvárt” koncepció szerint írták a muzsikákat. Keménykedés, hörgés, minden, amit a klasszikus metál-szféra elvár.
Idővel úgy érezték, hogy szeretnék szabadjára engedni a fantáziájukat és kipróbálni magukat egy színesebb, számukra nem megszokott felállásban. Studió projektként indultunk, majd kiforrta magát a muzsika és így lettünk mi.
Lírai női ének, 80-as éveket idéző lófasz mégis modern hangzás. A dalok témáikat tekintve különböző életszituációk feldolgozásáról szólnak, de ez sincs kőbe vésve, ami jön, az jön, ha jól esik, megírjuk.
 
A hangzóanygag megjelenését tekintve úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy új koncepcióval, mégpedig azzal, hogy nem a szokványos módon publikáljuk a zenénket, nem albumot írunk, nem adunk ki lemezt, hanem folyamatosan adagoljuk a hallgatóságnak a dalainkat. Reméljük, hogy a zenénkben ti is találtok majd valamit, ami előbbre visz, ami elgondolkodtat, vagy kimozdít.
 
Első videónk 2018 szeptember 2-án jelent meg.
A szám elérhető iTunes-on, Spotify-on, Google Storeban és további webshopokban.”