A budapesti Lucy már többször járt a stúdiónkban. Legutóbb idén januárban jártak náunk. A bandát Sajti Levente gitáros a Junkiesból való kiválása után alapította. Triónak indult a történet, ám néhány tagcserét követően kialakult a mai felállás. A zenekar bemutatkozó lemeze 2014. november 15-én az EDGE Records gondozásában ‘Budapestről Szeretettel’ címmel került a lemezboltokba, 2015 nyarán azonban már azért voltak nálunk a srácok, hogy világgá kürtöljék, bőszen írják az új lemez dalait. Ennek előfutára volt a Szökőkút című dal, melyhez klipet is készítettek. A második Lucy korong végül Hamis szimfónia címmel 2015. december 7-én jelent meg. A banda jövőbeli tervei között most egy új klip készítése szerepel, de természetesen a koncertezéssel sem hagynak fel. A nyári bulikat egy őszi nagyszabású lemezbemutató turné követi, minderről bővebbet pedig műsorunk első órájában tudhattok majd meg.

leecher 20160710Sightless címmel a júniusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a budapesti Leecher bemutatkozó nagylemeze. A 2008-ban alakult csapat zenéjét angyali női vokálok és bátran torzított csellók jellemzik. A Leecher az eltelt évek során olyan zenekarok előtt léptek fel, mint az Epica (2011-ben Budapesten és Pozsonyban), a Haggard, a Kormorán Memory Band vagy a Kalapács Akusztik. A Leecher muzsikáját a kicsit szimfonikus, még inkább metalos, de nagyon dallamos zene jellemzi, ahol a – néha jócskán betorzított – csellók zúzását Horváth Anett (ex-After Rain) személyében egy angyali énekhang koronázza meg. Beszélgetésünk mellett természetesen a Sightless korong dalai is felcsendülnek majd műsorunk második órájában.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!