A Fullstop 2009 nyarán alakult Hevesen. Az azóta eltelt időben több tagcsere után alakul ki a jelenlegi és a srácok reményei szerint végleges felállás: Szabó Márton basszus-ének, Gelei Gergő gitár, Dobos Richárd dob. Megelakulásuk óta számtalanszor játszottak Heves megyei fesztiválokon, motorostalálkozókon, 2011-ben pedig az “Enyém a világ” című dalukkal a Tankcsapda és az Unicum közös tehetségkutatóján a több mint 200 induló közül a legjobb 10 közé kerültek, így felléphettek a Volt és a Sziget fesztiválon is. 2013 őszén a Rómeó Vérzik előzenekaraként zúzták végig Magyarország és a Felvidék jónéhány színpadát. A turné a banda életének talán legnagyobb bulisorozata volt, soha nem érezték még ilyen jól magukat a színpadon, mint ezeken a bulikon, ezért úgy döntöttek, hogy a turné utolsó koncertjének anyagából klipet csinálnak a “Minek ide korlát?” című dalukhoz, melyet Sznák Ádám készített. Debütáló nagylemezük, a 12+1 tételt tartalmazó El ne eressz 2014. szeptember 20-án jelent meg. Ezt követte a nemrégiben bemutatott Te legyél a harmadik! című szerzemény, amely azt mutatja, hogy a banda új dalokon dolgozik. Többek közt erről is beszélgetünk a srácokkal műsorunk első órájában.

zsakbamacska 20160424A múlthéten saját hibánkból adódóan elmaradt a ZságbaMacska interjú, amit most pótolni fogunk. A zenekar immár negyedik éve játssza a macskazenét, és a tavaly év eleji Haláli album után idén sem tétlenkedtek, elkészítették legújabb, nyolc számos lemezüket Sárga-fekete címen. A fúvosokkal tarkított “gypsyswingrock” zenekartól már megszokhattuk, hogy saját dalaik mellett a legnagyobb magyar zenekarok, így Tankcsapda vagy Kispál és a Borz szerzeményeket is előszeretettel játsszanak, persze nem pont ugyanúgy, ahogy ők mondják, átmacskásítva. A zenekar a kezdeti elképzelést (és létszámát) kissé kinőve eljutott oda, hogy már két lemeznyi anyagot sikerült rögzíteniük és bejárniuk vele az országot – hol előzenekarként csatlakozva (pl. Paddy and the Rats 2015, Mystery Gang 2015), hol saját szervezésű turné keretében. A két album digitális zeneszolgáltatóknál (Spotify, Deezer, iTunes, stb..) történő megjelentetését idén nyárra tervezik. Műsorunk második órájában nem árulunk zsákbamacskát, minden fontos információt feltárunk a ZságbaMacska zenekarról.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!