Három évvel a 2014-es The Black Market lemez után új albummal jelentkezik a Rise Against. A chicagói melodikus punkrock-banda nyolcadik anyaga június 9-én kerül a boltokba Wolves címmel, a Virgin Records gondozásában. A lemez eredetileg a Mourning In Amerika munkacímen futott, és akárcsak a George Bush-korszakban tették, Tim McIlrath és csapata ezúttal a Trump-kormány és annak intézkedései ellen szólal fel több dalban is. Az új album producere Nick Raskulinecz volt, a The Violence dalhoz pedig egy nem szokványos klipet tervezett a Rise Against.

A videoklip készítését a Virginia állambeli Croakerben szerette volna megvalósítani a banda, ahol az első 43 amerikai elnök hatalmas, egyenként hat méter magas és nagyjából 7 tonnát nyomó mellszobrát tárolják, miután a nemzeti parkot, ahol eredetileg kiállították őket, anyagi okokra hivatkozva bezárták.

A zenekar engedélyt is kapott a forgatásra, ám az utolsó pillanatban a helyszínre kihelyezett ellenőrök megakadályozták azt, mondván a Rise Against tevékenysége kormányellenesnek minősül. A történtek előtt értetlenül álló formáció azt ígéri, új helyszínt talál majd a szám megfilmesítéséhez, addig pedig egy szöveges videó kíséretében tesztelhető a dal.

Rise Against – Wolves
(Június 09 – Virgin)

01. Wolves
02. House On Fire
03. The Violence
04. Welcome To The Breakdown
05. Far From Perfect
06. Bullshit
07. Politics Of Love
08. Parts Per Million
09. Mourning In Amerika
10. How Many Walls
11. Miracle