Az egyik legnagyobb szimfonikus power metal banda, az olasz Rhapsody Of Fire 2011 nyarán baráti körülmények között történt kettészakadása óta az Alex Staropoli és Fabio Lione vezette RoF 2013-ban kiadta a Dark Wings of Steel című lemezt, amit tavaly januárban az Into The Legend névre keresztelt album követett. Talán sokakat meg is lepett Fabio Lione énekes szeptemberi bejelentése, mely szerint 21 év után távozik a csapat éléről. Idén azonban egy búcsúturné erejéig újra összeáll a klasszikus Rhapsody, azaz csak majdnem klasszikus. A zenekar így lép majd színpadra: Fabio Lione énekes, Luca Turilli gitáros, Dominique Leurquin gitáros, Patrice Guers basszer és Alex Holzwarth dobos. Tehát jól látható, hogy Alex Staropoli billentyűs nem vesz részt a bulikon, pedig 1995-ben ő is alapító tag volt.

Persze Staropoli sem tétlenkedik, az 1997 és 2002 közötti Rhapsody időszakából szemezget, azonban a dalokat már az új felállással, vagyis a nemrég érkezett Manuel Lotter dobossal és Giacomo Voli énekessel rögzítette újra a billentyűs. A 31 esztendős Voli Olaszországban elsősorban a The Voice tévés tehetségkutató második, 2014-es szériájából ismert, ahol második helyet szerzett, 2015 óta pedig a Teodasia nevű olasz szimfo-gót csapatban énekelt. Az albumra 14 dal kerül és az összes hangszert és éneket, sőt még a kórusokat és a kiegészítő hangszereket is újravették a zenészek, a keverést Seeb Levermann végezte az Orden Oganból. A 75 perc hosszúságú anyag május 26-án jelenik meg. A Legendary Years című lemezt a német AFM Records dobja piacra, mégpedig  digitálisan, digipak CD-n és limitált dupla LP-n. Az album előzeteseként máris megismerkedhetsz a When Demons Awake dal új verziójával:

Rhapsody Of Fire – Legendary Years
(Május 26 – AFM Records)

01. Dawn Of Victory
02. Knightrider Of Doom
03. Flames Of Revenge
04. Beyond The Gates Of Infinity
05. Land Of Immortals
06. Emerald Sword
07. Legendary Tales
08. Dargor, Shadowlord Of The Black Mountain
09. When Demons Awake
10. Wings Of Destiny
11. Riding The Winds Of Eternity
12. The Dark Tower Of Abyss
13. Holy Thunderforce
14. Rain Of A Thousand Flames

Ami pedig Luca Turilli és a tavaly kilépett Fabio Lione közös megmozdulását illeti, az április 26-án Franciaországban startoló turnéval meg akarják ünnepelni az első Rhasody album (Legendary Tales, 1997) 20 éves jubileumát. A zenekar egy az egyben eljátssza majd az 1998-as Symphony Of Enchanted Lands nagylemezt, ami mellett további klasszikusokat is műsorra tűznek – és mivel búcsúturnéról van szó, többet ebben a speciális leosztásban biztosan nem lehet majd látni őket együtt a színpadon.

Fabio Lione 1995-ben lett az akkor még Rhapsody néven ismert csapat frontembere, nem sokkal az Eternal Glory demó elkészítése után. A zenekar klasszikus debütáló albuma, a Legendary Tales már vele készült el 1997-ben. Öröksége 11 stúdióalbumot és megszámlálhatatlan mennyiségű koncertet számlál az olasz szimfó-metal banda színeiben. Luca Turilli gitáros és Fabio Lione útjai a Rhapsody baráti körülmények között lezajlott 2011-es kettéoszlásakor váltak el egymástól, Turilli azóta Patrice-szal és Dominique-kal zenélt a Luca Turilli’s Rhapsodyban.