A Metallica volt basszusgitárosa, Jason Newsted is fellép majd az együttessel, miután azt beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Lars Ulrich közben bevallotta azt is, hogy el tudják képzelni az életet lemezkiadó nélkül is.

A Metallicát április 4-én iktatják majd be a rock halhatatlanjai közé, és az ünnepségen fel fog velük lépni a zenekarból 2001-ben távozó basszusgitáros, Jason Newsted is. Mindez Kirk Hammett gitáros szerint leginkább a Blondie-nak köszönhető: emlékezetes, hogy amikor 2006-ban beiktatták az amerikai new wave legsikeresebb zenekarát, két volt tag, Frank Infante és Nigel Harrison ott könyörögtek Debbie Harrynek, hogy ők is hadd mehessen fel a többiekhez a színpadra, de kérésük süket fülekre talált. Hammett pedig nem szeretne ilyen kínos pillanatokat: “Ez a közjáték az egész estére rányomta a bélyegét. Annyi politika és dráma volt ebben az egészben, hogy úgy döntöttünk, mi nem akarunk semmi ilyesmit. Úgyhogy Jason Newsted ott lesz, és egy adott ponton csatlakozik is majd a zenekarhoz a színpadon.” Newsted 1986-ban, Cliff Burton tragikus halála után csatlakozott a Metallicához, és csaknem 14 év után távozott, személyes okokra illetve a magának okozott “fizikai károsodásokra” hivatkozva, az utódja Rob Trujillo lett.

Közben Lars Ulrich – a Guitar Hero játékot Austinban, a South By Southwest fesztiválon népszerűsítő Metallica-koncert után – arról beszélt, hogy miután a tavalyi Death Magnetic lemezzel kitöltötték a szerződésüket kiadójukkal, nem áll szándékukban újra elkötelezni magukat: “Anélkül, hogy meg akarnám bántani a teremben ülő jó embereket a kiadónktól, nem gondolom, hogy okvetlenül szükségünk lenne kiadóra” – mondta Ulrich. “Egy lemezkiadó elsődleges funkciója, hogy úgy működjön, mint egy bank. Ha viszont elég sikeres vagy, akkor nem kell bankra és kiadóra támaszkodnod.” Éppen ezért Ulrich már várja, amikor a nyáron együtt koncerteznek majd a Nine Inch Nailsszel, mert akkor leülhet az egyik legfőbb zeneipari forradalmárnak tartott Trent Reznorral, aki reményei szerint elmeséli, milyen is az élet lemezkiadók nélkül.