Januárban megjelent szöveges videójuk (Drain) után a budapesti stoner/sludge metal banda újabb masszív tétellel jelentkezik, mely a Holy Burden című dalukhoz készült és az elvakult vallási fanatizmus visszásságairól, “szent terhéről” szól.

Kicsivel több, mint két éves fenállása óta a banda szinte folyamatosan jelentkezik új anyaggal: bemutatkozó 3 számos EP-jük és a 2015-ös Talentométer győzelmük után tavaly még két videoklipet és egy nagylemezt is megjelentettek Tiszassippi címmel, mely a Hands of Doom magazinnál az év albuma lett, a Metal Hammer pedig a megtisztelő 9/10-es értékelést adta rá. A banda utána szétturnézta az országot és környékét egy 18 állomásos, 4 országot érintő őszi turné keretében. A vidéki klubok mellett játszottak az A38-on, több ízben a Dürer Kertben, a Rockmaratonon, az Efotton, és volt alkalmuk az amerikai Karma to Burn előtt is arcunkba tolni tonnás riffjeiket.

A srácokat legközelebb az amerikai stoner-rock legenda Clutch előtt lehet majd elcsípni június 6-án az Akvárium Nagy Hallban, majd június 18-án a Wacken Metal Battle magyarországi válogatójában vesznek részt a Barba Negra Track-ben. Menjetek el támogatni őket.

A nyár folyamán ezeken a helyszíneken tudjátok majd magatokba inni a hamisítatlan déli életérzést

YOUTUBE: http://bit.ly/tiszassippi_album_youtube
SPOTIFY: http://bit.ly/redswamp_spotify
GOOGLE PLAY: http://bit.ly/redswamp_googleplay
DEEZER: http://bit.ly/redswamp_deezer
ITUNES: http://bit.ly/redswamp_itunes
BANDCAMP: https://weareswamp.bandcamp.com/
WEBSITE: https://redswampband.com/