A magát csak “smoker-metal” kategóriába soroló RED SWAMP második nagylemeze, a Desertdrive pont egy éve jelent meg, ugyanezen a napon, április 20-án (#420), így a banda stílszerűen mostanra időzítette az album címadó dalához készülő videó megjelenését.

Kovács Gergely énekes mesélt a dalról és a hozzá tartozó vizuálról:

“A Desertdrive az egyik, ha nem A kedvenc dalom a lemezről: atmoszférikus, folyamatosan építkező, epikus tétel, igazi hátborzongatós lezárással. Olyan dal, amilyet soha nem írtunk előtte és bevallom, korábban nem is gondoltam, hogy valaha fogunk, ezért is kattantam rá annyira. A lemez készítésekor tudatosan törekedtünk rá, hogy feszegessük a határainkat és itt vált egyértelművé számomra, hogy sikerült szintet lépni.

Amikor Zoli (Bereczki Zoli gitáros) átküldte az első demo verziót, egyből elkapott a hangulata és tudtam, hogy ez a dal biztos felkerül az albumra. Nem sokat bíbelődtünk utána a körökkel és a témákkal, az énekdallamok is egyből jöttek és működtek, ami mindig egy jó jel. Nagyon büszke vagyok rá és a dalírásunk eddigi csúcsaként tekintek rá.

Szöveg tekintetében a Desertdrive munkacímből indultam ki és onnan szőttem egy elég baljós végkimenetelű kapcsolatról történetet. Fontosnak tartottam, hogy szöveges videó formájában jelenjen meg ez a dal, mert a sorok értelmezése elengedhetetlen összetevője az élménynek: a váltakozó dallamos és horzsoló részekhez tartozó szavak hivatottak tükrözni a főszereplő enyhén szólva bomlott elmeállapotát és így a dal végét felvezető katartikus gitártéma előtt fény derül a sivatagi utazás/menekülés miértjére is.

A klip egy flesselős roadtrip videó, zenekari délibábokkal, sejtelmes nappali csillagos égbolttal. A hitelesség érdekében pedig Jacob Brigdon youtuber anyagát használtuk alapul, aki a koponyával ellátott kocsijával vezetett végig a kaliforniai Mojave sivatag/Death Valley közelében lévő echte amcsi autópályán. A végeredményt állandó vizuál-partnerünk, Császár Robi öntötte végleges formába az ötleteim alapján.”

A RED SWAMP “Desertlive” turnéja keretein belül sűrű májusnak néz elébe és utána megrohamozza a fesztiválszezont is – a közeljövőben találkozhattok a srácokkal Szegeden, Hatvanban, Esztergomban, Székesfehérváron, nyáron pedig a Yippifeszten, a Rockmaratonon, az Alpárfeszten is, ráadásul a német Redlion booking ügynökség rostájába is felkerültek, így szerveződnek az őszi külföldi állomások.

A pontos dátumokért kövessétek a RED SWAMP-ot facebookon és instán!

FACEBOOK: https://www.facebook.com/swamp.band.budapest/

INSTAGRAM: https://www.instagram.com/red_swamp_band/

Íme a RED SWAMP legújabb videója, a Desertdrive: