Október 5-én a Facebook oldalán jelentette be a dán Pretty Maids, hogy Ronnie Atkins énekesnél tüdőrákot diagnosztizáltak, a kezelések miatt pedig minden koncertjüket lemondják 2020. január végéig. Atkinst még mindig sugárral kezelik, tart a kemoterápiája, de friss posztjában arról számolt be, hogy a kezelést a vártnál jobban viseli, és hogy a helyzethez képest jól érzi magát.

„December végén lezárul majd a 33 sugárkezelésem, pár nappal később pedig megkapom majd a negyedik és remélhetőleg utolsó kemoterápia-sorozatomat. A kezelés közben az orvosok nem közöltek eredményeket, így nem tudom, hogy a kezelés milyen hatással volt a rákra, és ezt valószínűleg csak januárban közlik velem. Azt azonban elmondhatom, hogy a kemó és sugarazás is elég könyörületes volt hozzám, sokkal rosszabbra számítottam. Természetesen, voltak és vannak mellékhatások, de összességében mind testileg, mind lelkileg jól érzem magam. A történtek ellenére változatlanul pozitívan állok a dolgokhoz és alig várom, hogy visszatérjek a színpadra 2020-ban és azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek. Végezetül és ismét: szeretnék őszinte köszönetet mondani mindenkinek, aki hűségesen támogatott és azoknak is, akik folyamatosan felvidítanak. Örökké hálás leszek!”

Undress Your Madness címmel november 8-án jelent meg a dán Pretty Maids tizenhatodik stúdióalbuma, a 2016 őszén kiadott Kingmaker lemez folytatása. A stúdióban még Allan Sørensen dobolta fel a dalokat, ám a banda már a nyári fesztiválokon is elődjével, a 2017-ben távozott Allan Tschicajával játszott, miután Sørensen vette a kalapját. Tschicaja 2006 és 2017 között játszott a Pretty Maids-ben, vele készültek a Wake Up To The Real World (2006), a Pandemonium (2010), a Motherland (2013), a Louder Than Ever (2014) és a Kingmaker (2016) albumok.

Az albumot Jacob Hansen (Volbeat, Amaranthe, Kobra And The Lotus) segítségével készítette a gárda, és Ronnie Atkins szerint egy hónap alatt írták meg. Az új album Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven) dalához egy klip is született.