Az újgenerációs Guns N’ Roses, a budapesti The Sick Unicorn áprilisban adta ki debütáló nagylemezét, az Unleashed-et. Augusztus 30-án pedig megjelenik egy videóklip a lemez egyik slágergyanús számára, a Psycho Pussycat-re. A dal egy beteljesületlen szerelemről szól, a basszusgitáros, Danny kid így számolt be róla:

Emlékszem, ez volt életem legelső dala, amit írtam, olyan 17 lehettem. Egy lányról szól, akit nagyon szerettem, de nem illettünk össze, ezért el kellett engednem. Tudtam, hogy csak hátráltatom az életét. Ez egy melankólikus dal volt egyszál gitárra hangszerelve, és véletlenül megmutattam a zenekarnak, ami hiba volt. Azok az állatok szétszedték, felzabálták, megerőszakolták… mármint nem a csajt, hanem a dalt. A csajt csak ezután vetem eléjük.”

A számot magyar szöveggel is hallhatjuk, ez a változat a nem mindennapi Hentes Hajadon címre hallgat. A zenekar beszámolója alapján a dal egy olyan kapcsolat témáját dolgozza fel, ahol a lány hordja a nadrágot. Ez testi és lelki bántalmazás, lelki terror formájában ölt testet. Az agresszor lány megszemélyesítője a videoklipben egy szexi tigrisidomár, a vizuális koncepció pedig egy cirkuszi környezetet ábrázol. A cirkusz világa, témaköre a zenekar logójában is megjelenik, hiszen a beteg unikornis is egy cirkuszi attrakciót szimbolizál. A dal és a klip egy összetartó biztatást küld a férfi társadalom számára, miszerint “Van remény, nem adhatjuk fel. Közös erővel és összefogással gyarmatosíthatjuk a nőket.”

Az Unleashed lemez 12 önálló számot tartalmaz, valamint 2 ráadást: az egyik az Author Of Agonies akusztikus verziója, a másik pedig a már említett Hentes Hajadon. A lemeztől ugyanazt a lendületességet, energiát kapjuk, amit egy élő The Sick Unicorn-koncert után elvárunk tőle, bár kétségtelen, hogy egy stúdiófelvétel korántsem adja vissza a koncert hangulatát, rezgéseit. A klasszikus rock elemeket virtuóz gitárszólók és Shuey felhőket karcoló tenorja koronázza meg.

Facebook: HTTP://BIT.LY/KMM-TSU-FB
Instagram: HTTP://BIT.LY/KMM-TSU-IG
Youtube: HTTP://BIT.LY/KMM-TSU-YT
Spotify: HTTP://BIT.LY/KMM-TSU-SP