A 2017-ben még Solum néven működő mezőhegyesi csapat a 2017-es Belül EP után 2018-ban elkészítette első teljes nagylemezét, igaz ezt már Pick Down néven tették. A névváltoztatásra azért volt szükség, mert jelenleg három zenekar is működik Solum néven a nagyvilágban.

Hazug szavak képében azonban idén februárban megérkezett az új Pick Down hallgatni való. A hat dalt tartalmazó EP a gyulai No Silence stúdióban került rögzítésre. A történethez hozzátartozik, hogy ezt már egy teljesen új Pick Down felállás követte el. Az alapító dobos, Varga Mihály (Kaliber, Solum) kivételével mindenki ‘új’. Széles Tamás (Die My Darling, Methexis, Solum) csatlakozott a zenekarhoz ritmusgitáros-énekesként, őt követte Hedrich Dávid (Jack n’ Crack) szólógitáron, valamint Kintner Dávid (Kaliber, Downtune) basszusgitáron. A Hazug szavak szeptembertől CD-n is elérhetővé válik. Az Évek címre keresztelt CD limitált, 200 darabos digipak verzióban lesz elérhető és a februárban kijött Hazug szavak dalaihoz a srácok felvettek még 4 új szerzeményt, illetve egy kis intrót is. Így lesz teljes a CD, a lemezen található Fekete felhők dalhoz pedig most egy karanténklip is született.

Pick Down – Évek
(Szeptember – Pick Down)

01. Intró
02. Évek
03. Áruló
04. Rideg kánaán
05. Ami benned él
06. Hazug szavak
07. Üldözött
08. Csillagtánc
09. Miért nem nézel rám?
10. Fekete felhők
11. Testvér a bajban