Kicsivel több, mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! című lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezett, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Január 26-án jelent meg a NINCS MIT VESZTENEM című új Phoenix RT dal, melynek klipjét Kerecsen Laci és csapata, a Syndrome készítette.

„Az elmúlt két év nagyon mozgalmas, aktívidőszak volt a zenekar életében. Marci érkezése hatalmas lendületet hozott, folyamatosan írjuk a dalokat, koncertezünk.

Egy évvel a Mi kell több?! lemez megjelenése után, decemberben újra stúdióba vonultunk, és elkezdtük az új anyag felvételeit. Első körben három dalt rögzítettünk, melyek közül itt az első, a NINCS MIT VESZTENEM. Úgy, ahogy az előző két lemeznél, most is Varga Zolival /SongSong Production/ dolgozunk együtt. Úgy érezzük, hogy megint egy nagyon ütős lemez van készülőben.”

Árulta el Puss Tamás a zenekar basszusgitáros, énekese.

„A klipet Győrben forgattuk egy hangárban január elején, és nem volt túl meleg. Viszont azt gondolom Kerecsen Laciék nagyon jó munkát végeztek, legalábbis nekünk nagyon tetszik.

Első ízben dolgoztunk velük – Lacit a New Friend Request zenekarból ismerheti a nagyközönség –, tavasszal együtt turnéztunk, ekkor került szóba, hogy a következő klipet szívesen forgatnák ők. Dolgoztak már többek közt a Fish!, Useme, Nova Prospect zenekarokkal és még sorolhatnám…! Ügyesek a srácok, nagyon jól ment a közös munka.

Szerettük volna, ha maga a dal kerül előtérbe, így egy egyszerű, ámde ütős klip volt a terv, mondhatni egy klasszikus imidzs-klip – ilyenünk még úgysem volt.

Február 8-án indul a trió tavaszi turnéja, mely április végéig tart.

“Egy ingyenes nagyszabású bulival indítjuk az évet a nemesócsai kultúrházban, egy héttel később pedig a zenekar történetében először LONDONban zenélünk az Alvin és a Mókusok társaságában.

Többségében önálló koncertjeink lesznek, de fellépünk 1-1 buli erejéig a Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, valamint a Hooligans vendégeként is. Minden pontos infó megtalálható a Facebook-oldalunkon, érdemes csekkolni!”

NINCS MIT VESZTENEM TOUR 2020

Február 8. – Nemesócsa – Kultúrház
Február 15. – London- Underworld /Alvin és a Mókusok/
Február 22. – Kaposvár – Angus Music Club
Február 29. – Dunaszerdahely – Sportcsarnok /Kowalsky meg a Vega/
Március 7. – Kiskunfélegyháza- Rocktár /Hooligans/
Március 14. – Székesfehérvár – Ikon klub
Március 20. – Szeged – Városi Rock Club
Március 27. – Pozsony – Randal /Tankcsapda/
Március 28. – Komárom – Rév klub 
Április 3. – Nyiregyháza – Club Hollywood
Április 18. – Győr  – Bridge Club /SZEN/
Április 24. – Szombathely – Végállomás klub