Defying Gravity címmel július 7-én jelenik meg a Mr. Big kilencedik albuma. Ez már a harmadik lesz a sorban a zenekar újjáalakulása óta a 2011-es What If… és a 2014-es …The Stories We Could Tell óta (utóbbiról ITT olvashattok bővebben). A lemezen található 11 szerzeményt egy los angelesi stúdió mélyén teljesen élőben, mindössze hat nap alatt rögzítette a zenekar, mégpedig azzal a Kevin Elson producerrel, aki annak idején együtt dolgozott a bandával, a klasszikus Mr. Big (1989), Lean Into It (1991) és Bump Ahead (1993) albumokon. Eric Martin énekes, Paul Gilbert gitáros és Billy Sheehan basszer mellett továbbra is Pat Torpey a dobos, akit viszont a korábban már bejelentett Parkinson-kórja miatt a legtöbb dalban Matt Starr dobos helyettesített. Néhány éve Starr dobol a koncerteken is, de Pat Torpey is mindig beül a dobcucc mögé pár nóta erejéig. A Mr. Big kilencedik nagylemezéről elsőként az 1992 című nóta került bemutatásra.

Az idén 58 éves Torpey a ’80-as évek eleje óta aktívan zenél. A Mr. Big mellett olyan bandákban játszott, mint az Impellitteri, a The Knack vagy David Lee Roth zenekara. A Parkinson-kór vagy más néven reszkető bénulás (paralysis agitans) az Alzheimer-kórhoz hasonlóan lassan előrehaladó, dege­neratív idegrendszeri betegség. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a betegség gyógyíthatatlan, de különböző gyógyászati kezelések és sebészi beavatkozások enyhíthetik a kór tüneteit. A kiváló dobosnál  az utóbbi pár évben jelentkeztek a Parkinson-kór tünetei, azonban csak nemrég kapta meg azt a diagnózist, miszerint súlyosbodtak a tünetei. Torpey ennek ellenére a stúdiózást és a koncertezést sem hagyja abba, és mint mindig, a képességei legjavát igyekszik majd nyújtani.

A Mr. Big soron következő lemezbemutató turnéja május 31-én indul, Milwaukee-ban. A körút amerikai felvonásának dátumai és állomásai itt érhetők el; hamarosan pedig közzéteszik a további, kibővített turné részleteit is.

Mr. Big – Defying Gravity
(Július 07 – Frontiers)

01. Open Your Eyes
02. Defying Gravity
03. Everybody Needs A Little Trouble
04. Damn I’m In Love Again
05. Mean To Me
06. Nothing Bad (About Feeling Good)
07. Forever And Back
08. She’s All Coming Back To Me Now
09. 1992
10. Nothing At All
11. Be Kind