Moonshine Melodies névre hallgató formáció egy budapesti modern hard rock zenekar, ami egyes számaiban a ’80-as évek amerikai rockzenei hangulatvilágának megelevenítése mellett swinges, bluesos elemeket is felsorakoztat, mindezt dallamos, erőteljes énekkel körítve. Az együttes régebben Follow The Swallow néven futott, azonban a tagváltások után a friss lendület és egy új korszak jegyében a fővárosi négyes nevet váltott. A Dobrozemszky Gábor (ének, basszusgitár), Nagy Csaba (szólógitár), Ladányi Márk (gitár, vokál) és Karsai Gergő (dobok, vokál) alkotta csapat a 2016-os év végén stúdióba vonult hogy rögzítsen két új számot, az eddigi budapesti és vidéki koncerttapasztalatok mellett pedig a jövőben az országhatáron túl is be szeretnének mutatkozni.