Világteremtő címmel megjelent a kisvárdai atmoszferikus progresszív death metalt játszó Moon Of Soul zenekar új öt dalos kislemeze. A stúdió munkálatok a debreceni MMP STUDIO-ban zajlottak. A dalok közül kettő már korábban elkészült: a klippel rendelkező Univerzum és a Világteremtő. Az új kislemez teljes egészében meghallgatható a további három számmal együtt (The Other Side, Brothers Of Sky, Világszakadás), az alábbi youtube linken. A csapat ismételten kiegészült egy állandó billentyűssel ifj. Ficsór Gyula személyében. A zenekar 2017-es tervei között szerepel egy kisebb turné, illetve a Hangóceán lemez újrakeverése, aminek munkálatait Csontó Ádám (ProTone Hangstúdió), a csapat barátja és egyben technikai segítője vezényli majd.

MOON OF SOUL:
Csernyánszky Tamás – gitár
Csernyánszky Gábor – gitár/ének
Pilcsák Soma – basszusgitár
Molnár László – dobok
Ifj. Ficsór Gyula – billentyűs hangszerek

“Külön köszönet: Minden barátunknak, segítőnknek!
Szilágyi István és Moszi MMP Stúdió Debrecen, Faragó Tamás (dobok: Univerzum, Világteremtő), Csontó Ádám – ProTone Hangstúdió, Pető Szabolcs, Uzseka Norbert, Gróza Ferenc-Eszterhai András (ABEL), Hegedűs Norbert-Losonczi Péter (Crowhill Tales), Varga János Balázs, Gere István, Turik János – Polip Music, Hands Of Doom – Szabó Gy. Armand.

Hangfelvétel, keverés, masztering: Szilágyi István és Moszi – Debrecen, MMP Stúdió
Billentyűs hangszerek felvétele: ProTone Hangstúdió – Csontó Ádám
Külön köszönet: minden barátunknak, segítőnknek!”

A Moon Of Soul 1996-ban alakult Kisvárdán. Zenéjükben a Death-re, és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai ritmikusságok ötvöződnek az Opeth, a Psychotic Waltz, és a Fates Warning progresszív dallamvilágával, melyeket saját, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek egyedivé.