Találd meg az utad címmel mutatta be első dalát a MoneyRoll, melyet a debreceni P. Box zenészei alapítottak. A formáció 2020 márciusában bontott zászlót Hajdú-Bihar megyéből. A zenekar a klasszikus rockzenei örökség legnemesebb hagyományait követve, újszerű megszólalással – elsősorban a hazai közönséggel – szeretné megismertetni saját dalaikat, angolszász, ha úgy tetszik, amerikai hangzású nevüket meghazudtolva magyar nyelvű, igényes dalszövegekkel.

A MoneyRoll zenekart már korábban is ismert zenészek alapították, Sándor ‘Günter’ József gitáros, Ferenczi ‘Cézi’ Tibor basszusgitáros, Szabó Krisztián billentyűs, valamint Kovács Tamás dobos rengeteg időt töltött együtt a Pandora’s Box formációban. Hozzájuk csatlakozott Asztalos Attila „Paszti” énekes, akit a Project, Benzin és a Trident zenekarokból már jól ismerhetnek a rockzene helyi kedvelői. Terveik szerint szűkebb hazájukból, Debrecenből és az ország keleti régiójából kitekintve szeretnének eljutni a fővárosi klubokba, rendezvényekre, valamint a dunántúli, illetve más távolabbi településekre is.

Az új formációról Sándor József “Günter” elmondta: neki a Szfinx és a P.Box zenekarokban is voltak olyan zenei ötletei, amelyek az adott stílus határait feszegették. Most végre minden korlát nélkül kiírhatja magából, ami összegyűlt az elmúlt években.

Mint ismert, a P. Box idén májusban búcsúzott el bizonytalan időre, a szétválást akkor az együttes közösségi oldalán jelentette be Koroknai Árpád énekes, aki új csapattal dolgozik tovább. A formáció nevét még nem tudni, taglistája viszont ismert már egy jó ideje: e szerint Simonyi László (gitár/vokál), Németh Attila (billentyűk), (Miski Zoltán- basszus/vokál), Sávai Bence (dob) is szerepel a csapatban.

Egy facebookos videó tanúsága szerint ők is aktívan töltötték az elmúlt napokat. Kori vasárnapi posztjából kiderül, Debrecen legmagasabb épülete, a Petőfi téri 22 emeletes toronyház tetején jártak promófotózáson, melynek végeredményét az énekes szavai szerint hamarosan láthatjuk.