Október 10.-én jelent meg a Down for Whatever zenekar rendhagyó, magyar nyelvű feldolgozása, melyhez a srácok készítettek a zenéhez stílusosan kapcsolódó, a 80-as, 90-es évek hangulatát idéző videóklipet. A dal pedig azért lett különleges, mert a zenekar megfogta a Wellhello három legismertebb számát, egybegyúrták, hozzátették a saját stílusukat és egy eddig még sosem hallott Wellhello metál egyveleg lett a végeredmény.

 
“Augusztus utolsó hétvégéje lehetett és a fiúkkal úgy döntöttük, hogy elbúcsúztatjuk ezt a nyarat. Az italok folytak, a hangulat parádés volt, majd valahol hajnal környékén elpukkant a buli és elkezdtünk kollektíve Wellhello számokat ordítani. Aztán történt valami és egy órával később már el is kezdtük feldemózgatni a mi verziónkat a három leghíresebb dalukból. Nagyon jól szórakoztunk. Másnap visszahallgattuk a felvételeket és úgy döntöttünk, hogy befejezzük amit elkezdtünk. Ez lett a vége.” – mesélte Kiki, a zenekar énekese.
 
Szerencsére nem kell sokáig várni, hogy élőben is halhassuk a srácok legújabb “történetét”. November 3.-án a Dürer Kert 041-es termében fognak robbantani a srácok, ( nagy eséllyel egy újabb teltház keretein belül – tavalyi lemezbemutató bulijuk is SOLD OUT-ra sikerült ) a Leander Kills-el turnézó Nova Prospect társaságában. Nincs kettő négy nélkül! Az est keretén belül debütál a Tiansen nevű friss, progresszív elemekkel díszített, női frontemberrel rendelkező pop-metal zenekar is. A végszóra hivatott bandát a srácok a közönség választására bízták. Záróbanda az Avement