Mint arról korábban beszámoltunk, június 14-én egy Los Angeles-i bíróságon megkezdődött a Led Zeppelin Stairway To Heaven című klasszikusa miatt indított plágiumper. Mint ismert, a Spirit zenekar perelte a Led Zeppelint, mert szerintük az 1968-ban megírt Taurus című számuk gitárriffjét lelopva megírták a Stairway To Heaven című slágert 1971-ben. Randy Wolfe, azaz Randy California, a Spirit gitárosa írta a riffet annak idején, és ugyan ő már meghalt, de a hagyatékát kezelő Michael Skidmore ügyvéd  kijelentette, hogy ha a Zeppelin a tárgyalás előtt elfogadja a feltételeit, akkor visszavonják a keresetet. Egy dollárt kértek, és hogy Randy nevét tüntessék fel dalszerzőként. Természetesen ebbe a zenekar nem ment bele, így Robert Plant énekes  és Jimmy Page gitáros is a bíróság előtt próbálta bizonyítani, hogy saját szerzeményük a dal, amelyet annak idején Walesben írtak egy eldugott házban. Nos az esküdtszék június végén kimondta, hogy a szóban forgó számban hallható zenei futam jelentősen különbözik a Spirit együttes Taurus című szerzeményétől. Ebből felbuzdulva a Led Zep visszatámadt, de a bíróság mégsem adta nekik vissza a közel 800 ezer dollárt, amit az ügyvédi költségekre és egyéb, az üggyel kapcsolatos más kiadásokra költöttek.  A Los Angeles-i bíró azzal az indokkal utasította el a követelést, hogy a zenekar ellen benyújtott plágiumkereset nem volt komolytalan, ahogyan azt a Led Zep tagjai állították. A Bloomberg Businessweek szerint a Stairway To Heaven 562 millió dollárnyi (157 milliárd forint) bevételt hozott 2008-ig.

A dolog pikantériája, hogy a két zenekar közötti kapcsolat egyébként adott volt, hiszen a Zeppelin a Spirittel közösen is játszott koncerteket a korai időszakban az Egyesült Államokban, amikor Mark Andresék játszották is ezt a szerzeményt, vagyis Jimmy Page-ék bizonyosan ismerték a számot. Ugyanakkor Peter Anderson, a Led Zeppelin ügyvédje leszögezte, hogy a Stairway To Heaven című számot a szerzők teljesen függetlenül, a Taurustól semmit sem kölcsönözve alkották. Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy hallották volna a Taurust a dal születése előtt. Hogy valóban lopás történt-e, azt alább, a vonatkozó részek összehasonlítása alapján mindenki eldöntheti saját maga.

Nem először történik ilyen a Led Zeppelin zenekarral, ugyanis hosszú évekkel ezelőtt a legendás blues zenész Willie Dixon már beperelte őket, hogy a Whole Lotta Love-ot lekoppintották a You Need Love című szerzeményéről. A pert Dixon meg is nyerte, a Zep meg fizetett.