Élet a halál előtt címmel szeptember 22-én jelenik meg az új Leander Kills album és a Mol-kutakon lesz megvásárolható 990 forintos áron. A banda bemutatkozó lemeze, a Túlélő 2016 márciusában jelent meg és a Mahasz-lista 1. helyén nyitott! Az Élet a halál előtt című új stúdióalbumon természetesen helyet kap A Dal 2017 döntőjébe bejutott Élet, a július közepén bemutatott klipes Vigyetek kórházba, illetve a Tankcsapda felkérésére készített Lopott könyvek-átirat is. A megjelenés napján 15 órától lesz egy különleges mini-koncert is egy teherautó platóján (helyszín: MOL kút – 1117 Budapest, Irinyi János u. 45.) majd pedig a csapat dedikálja is az új CD-t, melyről már bemutatásra került az Egy hónapja nem láttalak című dal is.

Emellett a csapat teljes erővel készül a nemzetközi bemutatkozásra is. Ennek része az a törekvés, hogy a lehető legtöbb országban találjon a zenekar partnert, akik segítségével városról-városra, országról-országra szeretné bemutatni dalait a Leander Kills és felépíteni nemzetközi rajongótáborát. A Köteles Leander, Czifra Miklós, Jankai Valentin és Vermes András alkotta négyes az ősz folyamán több hazai város (Pécs, Szekszárd, Győr, Nagykanizsa, Szarvas és Szentes) mellett biztosan fellép Bécsben, Prágában és Zágrábban is, de eljutnak Szlovákiába és egy négyállomásos miniturnén is részt vesznek Erdélyben. Ez utóbbi október közepén lesz (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely), de már az őszi lemezbemutató turné állomásai is megvannak, a koncertek vendége a Nova Prospect lesz.