India első, nemzetközi szinten is ismert és elismert metalfogata, a Bangalore városából származó Kryptos. Ezt a tényt erősíti, hogy ők voltak az első indiai banda, akik felléphettek a Wacken fesztiválon (2013-ban). A csapat muzsikájában kiválóan egyesíti a klasszikus metal (heavy, power) stílusjegyeket, esetenként némi feszes thrash metal riffeléssel kiegészítve. A banda a jól megfontolt munka híve, hiszen négyévente készítenek lemezt, eddigi legutóbbi, egyben harmadik korongjuk The Coils of Apollyon címmel 2012-ben került a nagyközönség elé. Mivel ismét eltelt négy év, így naná, hogy nem ússzuk meg új Kryptos lemez nélkül, az új korong Burn Up The Night címmel szeptember 23-án kerül forgalomba a német AFM Records gondozásában. A ’80-as évekre emlékeztető albumborítót (képünkön) Mattias Frisk tervezte.

A Kryptos 1998-ban alakult, az indiai Bangalore-ban – azóta a helyi heavy metal-forradalom zászlóvivőiként tartják őket számon. A közel két évtized során a csapat mindeddig három, nemzetközileg is magasan elismert albumot tett le az asztalra; eközben pedig a műfaj legnagyobb neveinek kíséretében több alkalommal bejárták Ázsiát és Európát is. Az első Kryptos lemez, a Spiral Ascent 2004-es megjelenése óta világszerte az egyik legkultikusabb underground metal-kiadvánnyá vált. A banda 2008 leszerződött a kaliforniai Old School Metal Records-hoz, az ő kiadásukban jelent meg a ‘The Ark of Gemini című második Kryptos album. Ezt követte az első európai körút (ők voltak az első indiai metalzenekar, akik ezen a kontinensen turnézhattak). A csapat később szerződést kötött a nevesebb német AFM Records-hoz, így 2012-ben a The Coils of Apollyon album már több emberhez eljutott. Az intenzív promóció még széleskörűbb hírnevet eredményezett a banda számára. 2013-ban színpadra állhattak a világhírű Wacken Open Air fesztiválon, egy évvel később pedig maga a Death Angel hívta meg őket egy közös európai turnéra. Talán kevesen tudjátok, de a Hammer Concerts szervezésében 2014. október 06-án a Wacken Open Air Roadshow elnevezésű fesztiválon az olasz Graveworm, a német Emergency Gate és a szintén német Tenside társaságában az indiai Kryptos már járt hazánkban. A minifesztiválnak a Dürer Kert adott otthont.

Kryptos – Burn Up The Night
(Szeptember 23 – AFM Records)

01. Blackstar Horizon
02. Full Throttle
03. The Summoning
04. Unto Elysium
05. One Shot To Kill
06. Waverider
07. Prepare To Strike
08. Burn Up The Night