Azzal kezdeném, hogy nálam a Metallica sosem volt benne a TOP 10 zenekar listájában, talán még a TOP 20-ban sem, de amikor a LiveNation bejelentette tavaly márciusban, hogy jönnek, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. 2017 március 24-én bekészítettem a bankkártyámat, és pontban tíz órakor elkezdtem vadul verni az F5 billentyűzetet, hátha beenged a rendszer az online jegyiroda. Sikerrel jártam, megvettem a szükséges jegyeket, így nem volt más hátra mint türelmesen kivárni azt a bő egy éve,t ami a koncert napjáig hátra volt. Sikerült, tegnap pedig ott lehettünk az év legjobban várt buliján.
Mielőtt kivesézném Lars Ulrich-ék produkcióját, nem mehetek el szó nélkül  az előzenekar. a norvég Kvelertak mellett sem, akik kőkeményen lezúzták az Arénát tegnap. A három gitárossal felálló csapat meg sem szeppent attól, hogy ki előtt is játszanak. Őszintén, lendületesen tolták az arcunkba a dallamos, technikás, de olykor már a death metálba is belekóstoló zenéjüket. A Metallicára érkező tömeg, nem feltétlen erre vágyott, erre volt a füle ráhangolódva, de döntő többséggel elégedetten bólogató embereket láttam minden fele, akik a kb. háromnegyed órás produkció végén vastapssal jutalmaztál az oslo-i srácokat.

Majd egy órás várakozás következett, miközben a legnagyobb rock slágerekre hangolódhattak a rajongók. Elég pimasz választás volt a zenefelelőstől egy Megadeth nóta lejátszása nem sokkal a Metallica kezdése előtt, de ez is csak emelte a hangulatot és az este különlegességét.


Kilenc után nem sokkal aztán kialudtak a fények, és a klasszikus Morricone zenével, az Ectasy of Gold-dal elkezdődött a bő két órás őrület.
A színpadra robbanó négyest hatalmas ováció fogadta, miközben belecsaptak az új album címadójába a Hardwired-ba. Kellett ez a dal, meg a következő Atlas, Rise is mire megtalálták a tökéletes hangzást, de a harmadik, klasszikus Seek & Detroy-ra már úgy szólt az aréna, ahogy azt egy ekkora kaliberű bulin, ennyi pénzért el is várja az ember. 
“Szörcsin’, szíík end disztroj”, zúgta egy emberként tizenpár ezer ember, miközben a színpad fölött elhelyezett, kivetítőként használt két tucat kocka fel-alá mozgott, váltogatta a színét, és a rávetített képekkel még látványosabbá tette az egész show-t. 
Előzetesen is lehetett sejteni, hogy monumentális látvány lesz, de ez asszem minden képzeletet felülmúlt. Az aréna közepére beállított, körbejárható színpad felett a már említett mozgó látvány elemek, a stadion szerte elhelyezett reflektorok, a színpad talajából felcsapó lángnyelvek, vagy a szintén a színpad alól kiemelkedő dobtestek mind-mind emelték az este fényét. Utóbbiakon volt, hogy mind a négy zenész egyszerre dobolt, ezzel is megszínesítve az amúgy sem unalmas koncertet.
Hét dalt is kaptunk a tavaly megjelent legújabb nagylemezről, amik mind mind megállják a helyüket. Már lemezen is erős volt, messze túlszárnyalta az azelőtti Death Magnetic albumot, de élőben még inkább ütnek a dalok. Persze a legnagyobb tombolás a slágerekre volt. A már említett Seek & Destroy mellett a Fuel, a Sanatarium, vagy a From Who The Bell Tolls váltotta ki a legnagyobb hangorkánt a buli közepéig, majd az egészet még egy szinttel feljebb tolták James Hetfield-ék.

Tudtuk előre, hogy készülnek valamilyen meglepetéssel, hiszen az eddig turnéállomásokon is rendre előadott egy dalt az adott ország zenei kultúrájából a Trujillo-Hammett  kettős, így nagyon vártuk vajon melyik magyar slágerhez nyúlnak hozzá. Majd amikor Rob erős akcentussal elkiabálta, hogy Tankcsapda, az egész stadion egy emberként robbant fel. Nyilván amerikai embernek a magyar szöveg sokkal nehezebb volt, mint egy nap alatt megtanulni Lukácsék akkordjait, de így is remekül megküzdött ezzel a nyelvi akadállyal a basszeros, a közönség meg kisegítette énekével azokon a részeken is ahol picit elakadt. Nem tudom tudták e a Metallicások, hogy a komplett Tankcsapda is jelen van a koncerten,de rajongói felvételeken jól látszik, Lukács Lacit mennyire meghatotta, hogy a világ legismertebb metál zenekara az ő húsz évvel ezelőtti dalát játszotta. Mindegy egyébként, hogy Tankcsapdát, vagy akár bármelyik magyar rock zenekar dalát választotta volna a Metallica, ez a rock zene ünnepe. Az, hogy egy ilyen kaliberű zenekar veszi a fáradtságot, és egy turné közepén még arra is van energiájuk, hogy számukra ismeretlen dalokat tanuljanak meg, az azt mutatja mennyire a közönségük kiszolgálása a cél. Hogy nem csak a milliókért játszanak ami a tenyerüket éri majd, hanem milliókért is, akik a zenéjükért élnek. 

A rendes játékidő végére, aztán tényleg egy best of műsorba váltott a program. A Sad But True, a One és a Master of Puppets hármasa már tényleg gyilkosan hatott a nyakizmokra. Komolyan öröm nézni, ahogy az öt éves kisgyerek az apja nyakában bólogat, ahogy a fiatalok őrülten ugrálnak és pörögnek, ahogy a munkában megfáradt középkorú ember, letépve a hétköznapok láncait, vadul üvölti a dalokat, vagy a már nyugdíjas korú, egykori nagy rajongó, nosztalgiázva járatja a lábát az egyik emeleti széken. A VIP karzaton a magassarkúban és blézerben megjelenő üzletasszony úgy headbang-elt, hogy majdnem átborult a korláton, miközben egy szinttel alatta a szolgálatban lévő mentős kamerázik és élvezi a koncertet. Még a komor biztonsági őrök között is volt, akinek mozgott a szája egy egy refrénnél. A Metallica kortalan, minden korosztály és embertípus számára játszik, és nem is akarnak maguknak megnyerni egy réteget, az ő zenéjük hiába metál, mindenkinek szól. 

Ez a fajta egység amit teremtenek, minden másról elvonja a figyelmet. A Metallica is emberekből áll, így nem meg lepő ha ők is hibáznak. Nem is kevésszer. Egy-egy félrenyúlás a gitáron (Főleg Kirk-nél), vagy félre ütés Lars-nál, de ez mind belefér. Talán két súlyosabb baki volt. Egyik a már említett One-nál, amikor a tempó felpörgetésnél Lars úgy elmászott, hogy a többiek is félrecsúsztak. Kellett egy pár ütem mire visszataláltak a helyes útra. Illetve a ráadásblokkban Kirk Hammett valamiért a Nothing Else Matterst sokkal gyorsabban kezdte el játszani mint kéne. Nem is szólt szépen a gitárján, és ilyen tempóban az egész dal nem úgy jött át, mint ahogy annak kéne. Ezt bánom talán a legjobban. Nem is értettük ismerősökkel, hogy hova sietnek ennyire.

Zárásként, a talán legnagyobb sláger Enter Sandman még egyszer utoljára leszakította mindenki arcát, hogy aztán majdnem fél tizenkettőkor, sűrű meghajolások közepette ez a négy zenész levonuljon a színpadról, és talán újabb nyolc-tíz évre eltűnjön az országból.

Úgy kezdtem a beszámolómat, hogy nálam a Metallica nincs benne a TOP10-ben, de ezt zeneileg értem. Elismerem őket, rengeteg dalukat szeretem, kívülről fújom. A Ride The Lightning albumot a mai napig bármikor rongyosra tudom hallgatni, de még sincsenek a közvetlen élmezőnyben. Ugyanakkor a lehető legnagyobb badarság lenne azt elvitatni, hogy a Metallica ma és mindenkor a világ legnagyobb metál zenekara. Értem ezt úgy, hogy harminchét év együtt zenélés után is az egész a közönségről szól. Nemcsak fellépnek, majd lelépnek a gázsival, de élvezik amit tesznek, szívből csinálják és nem magukért teszik mindezt. Az, hogy minden generációt és réteget megmozgatnak, hogy figyelnek az adott ország igényeire, csak azt mutatja, hogy emberileg mekkora arcok. Koncert előtt a jegybevételekből több mint négy millió forintot adományoztak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak. Maximális Respect, erre csak ennyit lehet mondani.

Idejött ez a négy ember, eltolt egy kurva jó koncertet, zseniális megoldásokkal, látvánnyal. Megajándékozta a magyar zenét azzal, hogy magyar zenét játszottak, megajándékozott több ezer gyereket azzal, hogy kaphatnak enni, megajándékozta az összes rajongóját azzal, hogy ennyi év után is szívből csinálják ezt az egészet. Na pontosan ezekért, no meg azért mert még is csak ők a kibaszott Metallica, a James Hetfield, Kirk Hammet, Lars Ulrich, Robert Trujillo nevével fémjelzett zenekar a világ legnagyobbika. 
És ha mindig ilyen lesz a buli, megéri újabb nyolc évet várni a következőre.

Koncertfotók: Máté Évi

Setlist:

  1. The Ecstasy of Gold
    (Ennio Morricone song)

    Play Video

  2. Hardwired Intro Play Video
  3. Hardwired 

    Play Video

  4. Atlas, Rise! 

    Play Video

  5. Seek & Destroy 

    Play Video

  6. Hit the Lights 

    Play Video

  7. Welcome Home (Sanitarium) 

    Play Video

  8. Now That We’re Dead

    Play Video

  9. Dream No More 

    Play Video

  10. For Whom the Bell Tolls 

    Play Video

  11. Halo on Fire
    (Kirk és Rob szólója a végén- Tankcsapda- Legjobb Méreg feldolgozás)

    Play Video

  12. Breadfan
    (Budgie cover)

    Play Video

  13. Fuel 

    Play Video

  14. Moth Into Flame 

    Play Video

  15. Sad but True 

    Play Video

  16. One 

    Play Video

  17. Master of Puppets
     

    Play Video

  18. Ráadás:
  19. Spit Out the Bone 

    Play Video

  20. Nothing Else Matters 

    Play Video

  21. Enter Sandman