tcs-logo

Már kaphatók a jegyek a klubhangulatú Tankcsapda koncertre!

A mai napon a Tankcsapda által szétküldött körlevélből kiderül, hogy már elérhetőek a Diesel Klubban megrendezésre kerülő klubhangulatú koncertre a jegyek. Erre a rendezvényre kevesebb embert vár el az együttes, mint egy hagyományos koncertre, és talán ennek is tudható be, hogy a jegyet egyetlen hely árusítja, kizárólagos joggal. Ez a hely - furcsa módon - nem egy rockbolt, vagy egy jegyárusító szervezet, hanem egy hangszerbolt. Ebből a Tankerek (a fanatikus...
piramis

Visszatér a Piramis

Az újáalakult Piramis együttes első fellépése február 28-án lesz a székesfehérvári Fezen klubban. A nyár folyamán több nagy fesztiválon is koncertezik a zenekar, így a pécsi Rockmaratonon, Tőserdőn, a siroki motorostalálkozón, de ellátogat Szlovákiába és Erdélybe is. Az első budapesti koncert szeptemberben lesz, a legendás "nagy buli" 30-ik évfordulóján. A legenda újra él! A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora...

Helloween buli, azaz Keepers Of Jericho a régi Ráday-ban

A Ráday-klubban péntekenként a rockzenéé a főszerep. Hetente itt kezdheted a hétvégédet, fantasztikus koncertekkel, ráadásul ingyen! És míg előző héten a Bryan Adams rajongókat, és a szerelmes hangulatúakat várták a szervezők elsősorban, február 20-án ismét visszatérnek a keményebb, rockosabb, egészen pontosan heavy metálos, hajrázós bulihoz… Ugyanis most pénteken a Keepers of Jericho döngeti majd a falakat. Ez a „magyar Helloween” formáció, alakulását nagyjából 2001-re teszi, amit elég hamar koncert követett. Nem...
AC/DC Black Ice

Elérhető Nagy koncertek Kis Hazánkban

Az idei év is tartogat számunkra néhány nagyobb bandát a szívünknek oly kedves metál muzsika zöldelő rétjeiről! Íme néhány gyöngyszem, melyeken - akár együtt is - nagyokat zúzhatuk! Kezdjük is a felsorolást. Elsőként ajánlanám a Blackmore's Night nevezetű együttes koncertjét február 10-én a Budapesti Kongresszusi Központban. Ritchie Blackmore (Deep Purple, Rainbow) közel 5 éve nem lépett fel hazánkban. Jegyárak: 9.900 Ft és 10.900 Ft Következőként a The Rasmus együttes képviselteti magát...

Tankcsapda – Indul a 20 éves jubileumi “Nem hagylak...

A legutóbbi jelentkezésünkkor azt ígértük, hogy hamarosan felkerülnek a tavaszi "Nem hagylak el" turné dátumai, először azonban egy rövid hír: Fejes Tomi valóban átesett egy kisebb műtéten de a varratok rendben gyógyulnak, és az új album munkái is haladnak. Köszi mindenkinek a jókívánságokat! És most vissza a koncertekhez!Itt vannak az április elejétől május közepéig tartó koncertsorozat dátumai amiket természetesen a honlapunk tour menüpontjában is megtalálsz: NEM HAGYLAK EL TURNÉ 200904.03. Sopron...

Lőrincz Tibi születésnapi koncert

Kedves rock és metal testvérek egy hihetetlen összejövetelt szerveztünk nektek! Kis hazánk metal hőse, a Stress zenekar énekese, Lőrincz Tibi, nagyszabású koncerttel ünnepli 50. születésnapját. A február 6.-i Wigwamos bulira az aznapi Volbeat, és a másnapi Children Of Bodom jegyekkel érkezők ingyen mehetnek be. Közben bővült a fellépő vendégek névsora is, í­gy lassan minden készen áll egy nagy heavy metal ünnepre! Íme Tibi üzenete: "Íme a  stáb  már biztos része február 6-i  Wigwamban...

Segélykoncert Balogh “Különjárat” Zoli két gyermeke megsegítésére

Balogh Zoli két nehéz helyzetbe került tinédzser gyermeke megsegítésére! (belépő:1500 Ft) 2009. Február 27. 21:00 ÓRA WIGWAM ROCK KLUB Fellépők: ROCK & ROLL SWINDLE (ZORALL legénység) + SZEKERES ANDRIS (JUNKIES), BLACK-OUT, SNAKE HEART, angelZ, K3, CRY FREE, AGREGATOR, és még sokan mások…ROCKDISCO 2008. 12. 26-án a délutáni órákban, családja körében tragikus hirtelenséggel elment közülünk Balogh Zoli (1964 – 2008).  Magára maradt két tinédzser korú gyermeke, akiknek könnyíteni szeretnénk így is igen nehéz helyzetükön. Zoli...
Magnetica

Magnetica Koncert a Rocktogonban

A  basszusgitárosát a napokban elveszítő Magnetica zenekar december 19-én a jól ismert Rocktogonban lép fel. Megjelenés erősen ajánlott minden Metallica fannak. A Magnetica zenekart a koncertre járó Metallica kedvelő rockereknek nem kell bemutatni, hiszen főleg a szintén Metallicát játszó Alcoholica zenekar tagja alapították. Őket egészítette ki egy régi-új arc a magyar rockzene világából. A doboknál Tobola Csaba (Triton, Sing-Sing, Ossian, Kiss Forever Band, stb) erősíti a csapatot, így a lendület...
Deák Bill Gyula jubileumi koncert

Deák Bill Gyula jubileumi koncert

Deák Bill Gyula az idén hatvan esztendős, ebből az alkalomból idén tavasszal egy új albummal jelentkezett, december 19-én pedig nagykoncertet ad a Körcsarnokban. A születésnapi jubileumi koncerten a magyar blueskirály saját zenekarával, a Deák Bill Blues Banddel és barátaival, többek között Hoboval, Tátrai Tibusszal, Póka Egonnal, Csillag Endrével és Hirlemann Bertalannal együtt lép fel. A nagyszabású, több órás blues rock bulin elhangzik majd a legtöbb ismert nóta a négy évtizede...

AC/DC a Sportarénában

  A világ egyik legnagyobb rock legendája újra beindította a motort: az AC/DC 2009-ben ismét színpadra áll, hogy elkápráztassa a világot! 17 év után a mostani Black Ice World Tour keretében végre Budapestre is ellátogatnak 2009. március 23-án a Budapest Sportarénában. Sok évnyi szünet után, egy viharos májusi napon Ausztráliában néhány öreg rocker úgy döntött hogy elég lesz már az évek óta tartó kenguru vadászatból, és kivágta a piramis szegecssel kivert...

Friss hírek

Erdélyben turnézik a Dreamgrave és a The Tumor Called Marla

Magyarország két prog metal erőműve intenzív összecsapásra készül: játékos, sötét, dögös szimfoprog és elektronikus, elvont djentes atmoszféra feszül egymásnak!https://www.youtube.com/watch?v=10CmNdq9h90Március 14, Temesvár @ Reflektor w/ Untold...

Portugál-görög metál bál-Moonspell és Rotting Christ koncert lesz Budapesten

25 országot érintő, 50 állomásos giga turnéra indul a dark/gothic metalos portugál MOONSPELLés a black/dark metalos görög ROTTING CHRIST. A körútnak ráadásul budapesti állomása is lesz november...

Ken Hensley & Live Fire: koncert az A38 Hajón

Eseménydús 2019-re készül Ken Hensley: az idén 74 éves angol zenész rögzít majd egy lemezt, melynek Monsters and Machines lesz a címe, és új...

Alcohol klippremier: a Tükörkép dalra forgott videó Szasza (Sex Action) szereplésével

Új videoklippel jelentkezett az ALCOHOL a szeptemberben megjelent Remélem zavarok albumának egyik dalára. Ezúttal a Tükörkép című tételhez forgattak videót Vörös Renátó segítségével, melyben a Sex...

Egy hónap múlva jön az új Tesla korong. Két dalt most megmutatunk nektek.

Öt év elteltével, március nyolcadikán jelenik meg a sacramentói Tesla következő nagylemeze, Shock címmel. A Jeff Keith vezette, 1981 óa aktív hard rock csapatnak...