Komoly thrash-sludge darálásra készülhetnek azok, akik november 17-én a Barba Negra Music Clubba látogatnak: ezen a napon érkezik Budapestre a Killfest turné 2016-os kiadása, amelyen az Overkill mellett a Crowbar, valamint az ausztrál Desecrator és az izraeli Shredhead is játszik.

Az 1980-ban, New Jersey-ben alakult Overkill soha sem tért le a heavy metal szegecsekkel kivert ösvényéről: mindig megbízhatóan szállították a jobbnál jobb lemezeket, így máig ők számítanak a Keleti part egyik legsikeresebb thrash metal zenekarának. Ez persze nem is olyan nehéz úgy, hogy a műfajban úttörő zenekar a thrash metal történetének egyik állócsillagát tudhatja a mikrofon mögött, Bobby “Blitz” Ellsworth személyében.

Az Overkill nemrég fejezte be európai turnéját, melynek során rögzítették a németországi Oberhausenben adott koncertjüket. Ezen az estén teljes egészében előadták a Horrorscope és a Feel The Fire című klasszikus lemezeket is, és a felvételt egy hamarosan megjelenő DVD lemezen teszik majd közzé. A zenekar most soron következő albumán dolgozik, mely terv szerint októberben jelenik meg. Ettől függetlenül már most bejelentették a lemezhez kapcsolódó turnét novemberre – Bobby így kommentálta az eseményeket: „Igen-igen-igen, induljon ismét a daráló! Már készülünk az új lemez felvételeire. Bombasztikus ötleteket és riffeket gyűjtöttünk össze az elmúlt időkben, így minden készen áll, hogy októberben kigördüljön a legújabb Overkill korong.”

Az Overkill turnéja ezúttal is Killfest néven indul, az egyes számú vendég pedig a Crowbar lesz. A csapat 1988-ban indult a Downból ismert Kirk Windstein és az Eyehategodban és a Downban is játszó Jimmy Bower vezetésével, akinek 1990-es távozását követően Windstein maradt a banda meghatározó tagja. A thrash metal korszak legszebb éveiben indult csapat fokról fokra váltott egyre mélyebb, komorabb hangszínre, és az évek során komoly hírt szereztek maguknak élő fellépéseikkel, ahol néha szinte szó szerint felszántják a színpadot. A bandáért nem csak a rajongók, hanem a műfaj olyan nagyágyúi is odavannak, mint a Hatebreed, a Killswitch Engage vagy a Chimaira legénysége.

A zenekar 2014-ben adta ki tizedik, Simmetry In Black című lemezét, melyet idén követ az új korong. A csapat a turnék szüneteiben rögzítette a 10 dalt tartalmazó, nagyjából 47 perces anyagot, amely Kirk elmondása szerint a korai lemezek súlyos és komor hangulatában íródott, ám azoknál érettebb stílusban. Walk With Knowledge Wisely című korábbi daluk videóját itt nézhetjük meg:

A turné harmadik zenekara Ausztráliából érkezik: a Desecrator egy 2008-ban alakult melbourne-i négyesfogat, melynek ikergitáros thrash metalját a korai Testament, Death Angel és Sacred Reich lemezekhez szokták hasonlítani. Debütáló, Live Til Death című lemezük 2011-ben jelent meg, melyet a Down To Hell című négy számos EP követett. A banda az elmúlt években bejárta a világot: tavaly megfordultak például Oroszországban is, most pedig éppen Brazíliában randalíroznak, az Overkill 

oldalán pedig hamarosan Európában is bemutatkoznak. Egy 2015-ös videójukat itt nézhetjük meg:

A negyedik fellépő egy izraeli thrash metal együttes, a Shredhead. A 2009-ben alakult csapat 2011-ben adta ki Human Nature című első lemezét, legutóbbi albumuk pedig tavaly jelent meg Death Is Righteous címmel. A lemezt Tue Madsen keverte, a banda pedig nemrég Berlinbe költözött, és a Biohazard oldalán mutatta be a lemezt a közönségnek. A címadó dalt itt hallgathatjuk meg:


a Concerto Music bemutatja: Killfest 2016
2016. november 17., csütörtök 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Overkill, Crowbar, Desecrator, Shredhead koncertek
Belépő: early bird jegyek 4900 Ft, elővételes jegyek 5900 Ft, november 1-től 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu/ és a http://barbangera.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://wreckingcrew.com/
http://www.crowbarnola.com/
http://www.desecrator.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/225603351142594/