Szemben az óriás címmel a 2015. júniusában kiadott HammerWorld magazin egyik CD-mellékleteként jelent meg a kecskeméti Nova Prospect második albuma. Ezzel a lemezzel annak idején voltak is nálunk interjún a Rockpanoráma műsorunkban. A Nova Prospect idén már a 10. születésnapját tapossa, a kerek évfordulót pedig egy friss EP-vel ünnepli majd a csapat. A Fényhozó EP a tavasz második felében jelenik meg, a felvételek ezúttal is a zenekar Area51 nevű házistúdiójában készültek, Kiss József gitáros/zeneszerző és Schautek Bálint billentyűs/szövegíró felügyelete mellett. Az EP címadó dala, a Fényhozó már korábban bemutatásra került, ehhez Rivasz Gergő készített egy szöveges videót. A Nova Prospect ezúttal a a Kucsera Lilla énekes/basszusgitáros vezette budapesti Touch Me Not zenekarral fogott össze, a frontcsajos koncert június 3-án a Gozsdu Manó Klubban lesz.

A koncert Facebook oldala