A nagyar dal napja.Augusztus 11., a Magyar Dal Napja – mi lenne, ha ezen a napon egyetlen megakoncert keretén belül lépne színpadra minden zenész, aki az elmúlt öt évtizedben hozzátett valamit a honi beat-pop-rock-szcénához? A Sziget mínusz egyedik napjára tervezett hétórás (!) koncert-maratonon főleg a magyar zenetörténet jól ismert arcai lépnek fel, a szervezőgárda viszont abban bízik, a kezdeményezés a fiatal szerzőket is inspirálja. Ha pedig a közönség is úgy akarja, 2009-ben már önálló fesztiválja lesz a magyar nyelven született daloknak.

Ki ne ismerne olyan híres-hírhedt, magyar közönségkedvenc számokat, mint a Petróleumlámpa, a hajdani nagy lázadónak, a Beatrice-nek a Nyolc óra munkája, a Gyöngyhajú lány, vagy említhetném itt még akár a Tavaszi szél vizet áraszt című nótát, és az Edda Kör közepén állok-ját, na meg persze a Szállj el kismadarat is… a sor végtelen. És ha azt kérdezném, hogy kinek lenne ezeket kedve egy meleg nyári napon együtt énekelni, arra is biztosan sokan igent mondanának.

Amikor idén januárban Presser előállt az ötlettel, hogy kellene egy össznépi rendezvény, ahol minden korosztály műfaji megkötések nélkül élvezheti a magyar könnyűzene elmúlt ötven évének gyöngyszemeit, sokan megmosolyogták az utópisztikusnak tûnõ gondolatot. Aztán az elképzelés találkozott a Sziget szervezőiroda hasonló törekvéseivel: kerüljön kicsit előtérbe a magyar zene, foglalja el jól megérdemelt helyét a médiában – és persze a köztudatban – a “magyar dal”. A fesztivál Nagyszinpadán délután négykor kezdődő monstrekoncerten az elmúlt ötven év beat-pop-rock slágereiből hallhatunk majd egy hét órás válogatást, olyan ünnepi hangulatot teremtve, ahol a “magyar dal” áll a középpontban.

“Megpróbálunk összehozni egy “egyetlen” nagy koncertet, tudva, hogy még csak esélyünk sincs a teljességre… hiányozni fognak az új dalok, nagyon is, de ez most csak egy kis előzetes abból, hogy milyennek képzeljük a Magyar Dal napját, amikor országszerte a színpadokon régi és új nóták szólnak majd, sok-sok órán keresztül.” – mondta az ötletgazda, Presser Gábor.

“Nem hakniról van szó, ahol egy-két szám erejéig fellép a Kispál, az LGT vagy a Beatrice” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezõje. “A hangsúly itt inkább az egyéni produkciókon van, ahogyan egy-egy zenész a régi jól ismert slágerekhez nyúl: különleges átdolgozásokra, feldolgozásokra számítunk, és lehetőség szerint érdekes átjárásokra zenekarok között. Az összefogás a kulcsszó – itt nem számít a politikai hovatartozás és bármilyen egyéb hitvallás, a lényeg a közös ügy, a magyar zene jövője.”

Nem zenekarokban, hanem zenészekben és dalokban gondolkodik a szervezőgárda. Mindenki eljön, aki csatolt pár fontos fejezetet a hazai zenetörténethez: Hobó, Deák Bill, Bródy, Szörényi, Lovasi, Ákos, D. Nagy, Révész, Nagy Feró, Lukács Laci – néhány név a teljesség igénye nélkül azok közül, akik délután négy és este tizenegy között uralmuk alá veszik a Nagyszínpadot. A főszerep persze a klasszikus értelemben vett régi nagy slágereké, de a “nagy öregek” mellett fiatal zenészek is csatlakoznak a monstrekoncerthez. Presser azt is elmondta, hogy a “vérfrissítés” reményében dalíró pályázatok kiírását is tervezik a jövőben, és az eredetileg nonprofitra tervezett esemény esetleges plusz bevételei mindenképpen fiatal tehetségeket támogatnak majd.

A monstrekoncert szerkesztője, Jávorszky Béla Szilárd újságíró-rocktörténész hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés célja a hagyományteremtés. A különféle műfajokra specializálódó tévécsatornák és rádióadók miatt ma már nincs átjárás a műfajok között, a jól sikerült új dalok pedig sokszor már csak egy szűk réteghez jutnak el. “Ma már meg sem lepődöm, ha egy tinédzser azt hiszi, a húsz éve aktív Tankcsapda feltörekvő, fiatal zenekar. Ha viszont így folytatjuk, az unokáink már egyetlen magyar dalt sem fognak ismerni” – tette hozzá Gerendai.

A szervezők azt szeretnék, ha igazi tömegeket mozgatna meg a Sziget-elõ monstre-buli: így mindössze 2500 Ft lesz a belépő (a szokásos 8000 Ft helyett). A produkcióban résztvevő zenészek nem sztárgázsiért játszanak, hanem csupán költségtérítést kapnak. Mivel viszonylag ritka, hogy egy koncert szünet nélkül hét órán át tart, a nótákat bizonyos időközönként rövid filmbejátszások és frappáns felkonfok színesítik majd, természetesen a magyar dal “nagy pillanatait” felidézve.