Esztergomban keresztezi egymást a belga Nasty és négy angol banda, a Polar, az Empires Fade, a Giants és a My Only tavaszi turnéja. Ehhez csatlakozik még az esztergomi C.Y.D. is, ezzel valóságos minifesztivállá nőtte ki magát az esemény!

A buliról így nyilatkozott Ric$, a Sportalsó programszervezője:

“- A klub egyik kedvenc műfaja mindig is a hardcore volt, így szinte biztosak voltunk benne, hogy az ötödik születésnapi, vagy ha úgy tetszik jubileumi évünket kicsit ennek szenteljük majd. Egyszer ugyan ünnepeltünk a Sportalshow-n tavaly, ahol sok baráti zenekar fellépett,, illetve ott volt a Rise Of The Northstar is, de mindenképpen akartunk a klubban is egy mókát, amivel kvázi megkoronázzuk és lezárjuk ezt az egy évet. A Phoenix Music-kal közösen leszerveztük a Nasty-t, aki az egyik nagy kedvencünk. Amikor gondolkodtunk, hogy lehetne ezt még jobban felpörgetni, akkor adódott a lehetőség, hogy mellécsaphassuk a négy angol bandát is. Mindenképpen szerettünk volna egy helyi bandát, hiszen Esztergom szerencsére elég jól áll tehetséges, fiatal HC csapatokból. A C.Y.D. nem is lehetett kérdéses, hiszen egyidősek a klubbal, rendszeres fellépők (és vendégek) nálunk és abszolút passzolnak is a buliba. Így alakult ki a végső hatos, vagyis: Nasty (BEL), Polar (UK), Empires Fade (UK), Giants (UK), My Only (UK) és C.Y.D. (HU)! Úgy gondoljuk, ez egy elég erős este lesz, ráadásul másnap munkaszüneti nap, így ez sem lehet kifogás senki számára!”

A koncertre a TIXA-n már lehet belépőt venni, a fizikális jegyeket pedig előre láthatóan keddtől lehet vásárolni Esztergomban.

A szervezők szívesen segítenek a szállásfoglalásban, ha valaki szeretne a városban éjszakázni! Ezzel kapcsolatban, illetve bármilyen kérdés felmerülése esetén ide lehet írni: info@sportalso.hu

Esemény

Tixa

Sportalsó

Nasty:

Polar:

Empires Fade:

C.Y.D.: