Az amerikai progresszív metál banda, a Dream Theater a napokban jelentette be, hogy végre rátaláltak új dobosukra, méghozzá Mike Mangini személyében. Mike már korábban is bizonyította rátermettségét, hiszen olyan zenészekkel játszott együtt – többek között – mint Steve Vai, a kanadai Annihilator, az amerikai Extreme. Az új tag kereséséről, a velük tartott próbákról, egysszóval a “válogatásról” a Dream Theater már három kisfilmet is kiadott, melyeket a “Bővebben” gomb segítségével tekinthettek meg, igaz, kis angoltudás szükségeltetik hozzá. Ezen videók és a banda beszámolói alapján úgy tűnik, méltó utódot találtak Mike Portnoynak, az előző dobosnak, aki tavaly hagyta el a bandát.