November 30-án ismét Budapestre jön, az anyakönyvi kivonata szerint kanadai (amúgy tuti egy ufo) kopasz progcsászár, Devin Townsend. EMPATH című új stúdióalbuma 2019. március 29-én jelent meg. Az európai lemezbemutató turné novemberben indult és nagy öröm, hogy Magyarországot is érinti majd: Townsend 2019. november 30-án a Barba Negra Music Club színpadán lép fel zenekarával.

“Egy évig tartó intenzív felvétel és keverés után eldöntöttem, hogy mi a következő szint, amit el akarok érni a karrieremben. Fantasztikus élményeim vannak mind a Devin Townsend Project, mind a Strapping Youth kapcsán, de most elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy kövessem a múzsámat arra, amerre vezet. Büszkén jelentem be az Empath turné első zenekaros verzióját, ahol rendesen kibontom majd a szárnyaimat olyan módon, ahogyan még nem volt lehetőségem háttérzenekarral korábban. Európával kezdünk, de további kontinensekre is elvisszük ezt a műsort.” -nyilatkozta Townsend.

„Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kitaláljam, hogy mit akarok ezektől az előadásoktól és egy dolog biztos: sokkal improvizatívabb lesz, mint az eddigi koncertek. A legjobb zenészeket kértem fel, a terv pedig az, hogy bemutassuk az eddigi életművet és az Empath dalait olyan módon, amely akár esténként változik. Kevesebb digitális elem, kevesebb fix struktúra. Arra akarom használni a Volume 1 turnét, hogy visszaadjam az embereknek a zenémet egy új módon. Emberek által, akik csak zenélnek…”

A lemez producere Mike Keneally (Frank Zappa) volt és olyan zenészek játszanak az anyagon, mint Morgan Ågren (Mats And Morgan, Frank Zappa, Fredrik Thordendal), Anup Sastry (Monuments, Periphery), Samus Paulicelli (Decrepit Birth, Abigail Williams), Nathan Navarro, Elliot Desagnes, Steve Vai, Chad Kroeger, Anneke Van Giersbergen, Ché Aimee Dorval, Ryan Dhale és az Elektra Women’s Choir.

Az este előzenekara szintén nem  egy futottak még kategóriás zenekar lesz. A brit prog Haken fogja melegíteni a deszkákat Devin előtt, ráadásul a csapat billentyűse Diego Tajeda rögtön duplázik is hiszen a Haken mellett Townsend mesternél is ő zenél ezen a turnén.

A hivatalos Facebook esemény ITT érhető el. 

Devin Townsend
Empath Europe – Volume 1

2019. november 30.
Barba Negra Music Club

további fellépők hamarosan

Jegyek:
– 5.200 Ft – early bird, a készlet erejéig
– 5.900 Ft – kedvezményes belépő a készlet erejéig
– 6.900 Ft – teljes árú belépő
– 11.900 Ft – VIP belépő

Barba Negra Track jegypénztára

Online: a Barba Negra rendszerében