A svájci Bölzer az extrém metal egyik legnagyobb ígérete, hiszen úgy vált a helvét duó a death/black metal fanatikusok kedvencévé, hogy stúdióalbuma sokáig nem is jelent meg. A zürichi brigád egy demót és két EP-t tett közzé, 2013-ban a vinylen kiadott három dalos Aura című anyagot, míg 2014-ben a két szerzeményt tartalmazó Soma CD-t.

Az első nagylemezre 2016-ig kellett várni, a Hero mindmáig az egyetlen albuma a duónak. A Bölzer új kiadványa, a 4 tételes, közel 30 perces Lese Majesty EP pedig november 15-én jelenik majd meg. Első előzetesként máris itt a 9 perc feletti A Shepherd In Wolven Skin dal.

Ősz végén Európa-turnéra indulnak az ötödik anyagukkal, méghozzá a norvég Dødheimsgard társaságában. Jó hír, hogy a turné Budapesten startol majd, a Dürer Kertben, a koncert időpontja november 27. A Bölzer tavaly októberben játszott Budapesten a második alkalommal, a Dødheimsgard viszont 20 éve járt nálunk, 1999 tavaszán, a Dimmu Borgir és a Dark Funeral társaságában. Két másik banda is felsorakozott a Bölzer és a Dødheimsgard mellé, a black metalos lengyel Blaze Of Perdition és a death/speed vonalas svájci Matterhorn.




A koncert Facebook oldala

Belépő:

3900 Ft – early Bird, csak a Tixa oldalán
4900 Ft – limitált elővét – Tixa, Wave

Bölzer – Lese Majesty EP
(November 15 – Lightning & Sons)

01. A Shepherd In Wolven Skin (09:08)
02. Æstivation (02:03)
03. Into The Temple Of Spears (06:13)
04. Ave Fluvius! Danu Be Praised (12:01)