Németország legsikeresebb szimfonikus rockzenekara, az Avantasia 2019-ben európai turnén mutatja be Moonglow című új lemezét. A turné keretében Tobias Sammet és vendégei Budapestre is ellátogatnak: 2019. május 6-án láthatjuk majd az Avantasiát a Barba Negra Trackben.

A 2019-es koncertek az Avantasia Ghostlights turnéjának 2016-os és 2017-es, sok esetben teltházas fellépéseit követik: Tobias Sammet és együttese akkor Ázsiában, Amerikában is Európában is nagy sikert aratott, a turnét pedig a Wacken Open Air fő fellépőjeként zárta le. A jövő évi sorozat a januárban megjelenő Moonglow lemezt mutatja be, a korábbi, összesen 1,2 millió nézőt vonzó fellépésekhez hasonlóan lenyűgöző látványelemek segítségével.

Tobias 1999-ben hívta életre az Avantasia nevű zenei projektet, és először 2008-ban lépett színpadra vele. A több mint 3,5 millió lemezt eladó produkció Németország egyik legsikeresebb rockzenekara, amely többek között Alice Cooperrel, Klaus Meine-val és Rudolf Schenkerrel (Scorpions), Bruce Kulickkal és Eric Singerrel (KISS), vagy éppen Eric Matinnal (Mr. Big) is kooperált az évek során.

Tobias így mesélt a 2017-es turné óta eltelt időről: „Az elmúlt másfél évben igyekeztem lecsendesíteni a hullámokat magam körül, de a jelek szerint számomra a relaxáció leghatásosabb formája a kreativitás! Így aztán ebben az időszakban rengeteg új ötletem született, amelyeket szerettem volna megvalósítani az Avantasia nagyívű zenei stílusában. Meg vagyok győződve arról, hogy ezek a dalok új fejezetet nyithatnak a zenekar életében, hiszen túllépnek a trendeken és a zeneipar elvárásain. Minden akkord egyetlen célból született: hogy nagyszerű zenét alkossunk, anélkül, hogy azt üzletemberek formálnák át a modern szórakoztatóipar által adagolható darabokká. A Moonglow lesz pályafutásom eddigi leggazdagabb albuma, a legszínesebb és fényűzőbb lemez, amit valaha készítettem. Alig várom a januári megjelenést, és az azt követő világ körüli turnét, amelynek keretében a legnagyszerűbb rockénekesekkel léphetek majd közösen a színpadra!”

A zenekar Budapestre május 6-án érkezik, és a Barba Negra Track színpadán játszanak majd. A jegyértékesítés október 3-án, 12 órakor indul.

A Concerto Music bemutatja: Moonglow World Tour 2019
2019. május 6., hétfő 18 óra
Budapest, Barba Negra Track
Tobias Sammet’s Avantasia koncert
Belépő: early bird jegyek limitált számban: 8900 Ft. Normál elővételes jegy 9900 Ft, május 1-től 10.900 Ft.
Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és a www.tixa.hu weboldalakon, a Ticketportal hálózatában, valamint postai utánvéttel a www.concerto.hu oldalon, továbbá a CD Pince és Headbanger üzletekben és a Barba Negra Track pénztárban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.avantasia.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/250146399022993/