2003-ban több ezer középiskolai zenekar alakult szerte a világban, egyikük a pennsylvaniai Lancaster-ben August Burns Red néven kezdte meg ténykedését . A furának tűnő névválasztás mögött – állítólag – igaz sztori található: a zenekar első énekesének kissé fura barátnője bosszúból felgyújtotta a család Redd névre hallgató kutyáját….

Mindenesetre a csapatot ez az apró történet nem akadályozta meg abban, hogy egy évvel később már lemezszerződést kössenek, és első EP-jüket, a Looks Fragile After All-t piacra dobják egy kis független kiadónál.

Egy évnyi turnézás után elkezdett rájuk felfigyelni a szakma, és egy nem túl nagy, de annál lelkesebb rajongói kör is kialakult. 
2005-ben már egy – metál körökben – elit kiadónál jelent meg első albumuk, a Thrill Seeker, amelyet szakértők a skandináv metál és a technikás hardcore keveredésének tituláltak. A banda pedig folytatta a turnézást és próbálta zenéjüket minél több emberhez eljuttatni.

A következő évben két tagcsere is becsúszott, az énekes és a basszusgitáros távozott, mindketten magánéleti okokra hivatkoztak. Ám JB, a zenekar alapítója, gitárosa és zenei agya nem esett kétségbe, Jake Luhrs személyében új énekest talált, újraszervezte a zenekart és olyan lemezanyagot sikerült letenniük az asztalra, amellyel a kétkedőket is meggyőzték.

2007 nyarán jelent meg a Messengers, és rögtön a Billboard slágerlista első felében debütált. Az album sok új ajtót nyitott meg a zenekar előtt, többek között végigturnézták a világot a Warped Tour 2008 keretében, sőt, az egyik dalukat még reklámzeneként is megismerhette az amerikai közönség.

A kritikusok szerint az August Burns Red lehet a metal jövője, rajongótáboruk egyre nő, és több órás kereséssel sem találunk negatív koncertbeszámolót bulijaikról, bármerre is járjanak.

Február 24-én egy új EP megjelentetésére készülnek Lost Messengers: The Outtakes címmel, amelyen exkluzív felvételek mellett a sikeres albumról lemaradt dalokat adják közre. „Marhaságnak tűnik számomra, hogy egy csomó jó dal soha ne jusson el a közönséghez, még a legnagyobb rajongókhoz sem.” – nyilatkozta JB az EP kapcsán – „Ezért hozzuk ki az EP-t, azt szeretnénk, ha ezeket a nótákat mások is hallanák. Ez ráadásul nem időhúzás, nyáron már jön az új stúdióalbum is!”

A zenekar stílusa nem változik: kompromisszumok nélküli hard-core, okosan vegyítve a klasszikus stílussal. „Az új albumon még több figyelmet szentelünk a dalok dinamikájának – fűzi hozzá JB. „Azt akarjuk, hogy a lemez ugyanolyan könyörtelen legyen, mint elődei, ugyanakkor a dalok mégis kicsit változatosabbak.”

Tagadhatatlan, az elmúlt két évben az August Burns Red felküzdötte magát a metál élvonalába, és a MySpace oldalon mostanában hallható zenékben már felfedezni a hatásukat más zenekaroknál is. 
Hogy ők lesznek-e valóban a metál jövője? Még kérdés. De az biztos, hogy versenybe szálltak a címért.

Felállás:
Matt Greiner- dob
Dustin Davidson- bassgitár
Brent Rambler- gitár
JB Brubaker- gitár
Jake Luhrs- ének

August Burns Red koncert
2009. június 22.
Budapest, A38 Hajó

4.900.- Ft

Jegyár elővételben 2009. június 21.-ig

4.900.- Ft

Jegyár