8 év kihagyás után, október 7-én érkezik ismét Budapestre, a Barba Negra Music Clubba a metalcore egyik meghatározó zenekara, a 2000-ben indult As I Lay Dying. Az amerikai együttes azután került parkolópályára, hogy énekesük, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült. Szabadulása, és az együttes újjáalakulása után Lambesis úgy nyilatkozott, hogy élete egyik fő feladata ebben a helyzetben, hogy megpróbálja jóvátenni azokat a károkat, amelyeket korábbi tetteivel okozott, és hogy segítse azokat, akik valamilyen függőségben szenvednek.

A csapat 2018 nyarán adta első, újjáalakulás utáni koncertjét, amit télen egy rövid amerikai és európai turné követett, méghozzá a klasszikus felállásban. A zenekar maga is egységesen kiáll mindenféle erőszak ellen, és abban hisz, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni. Tavaly egy új kislemezt is kiadtak, My Own Grave címen, ami a 2012-es Awakened óta az első friss szerzeményük. A dal videója itt látható:

Az idei európai turnéra egy népes zenészbrigád társaságában érkeznek: játszik még ezen az estén a Salt Lake City-ből érkező death core csapat, a Chelsea Grin, amely a Tom Barber nevű új énekessel felvett első közös albumot, az Eternal Nightmare-t mutatja majd be. Itt lesz még az idehaza már ismert bostoni metalcore együttes, az 1998 óta működő Unearth is, és színpadra áll a Texas-ból érkező keresztény metalcore csapat, a Fit For A King is. A négy amerikai csapat a Barba Negra Music Clubban lesz látható idén ősszel.
Esemény: https://www.facebook.com/events/310499339540265/

A Concerto Music bemutatja: Shaped By Fire Tour Europe 2019
2019. október 7., hétfő 18:30
Budapest, Barba Negra Music Club
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King koncertek
Belépő: early bird jegyek 8.900 Ft (csak Tixa és Rock1 oldalán), normál elővételes jegyek 9.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft. Galéria jegyek kaphatók 11.900 Ft-ért a Rock 1 oldalán
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és www.rock1.hu oldalakon, a CD Pince és Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track jegypénztárban és postai utánvéttel a www.concerto.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://asilaydying.com/
https://www.chelseagrinmusic.com/
http://www.fitforakingband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/