Fiatalok, tehetségesek, a már eddig is oly sok nagyszerű zenekaráról híres Pécsről érkeztek, és sokak szerint ők játsszák e pillanatban a legpörgősebb fiatal rock and rollt az országban. Új nagylemezük szeptember 5-én jelenik meg, szerepet kaptak a Viszkis filmben – mától látható legújabb klipjük Leves, süti, dinamit címmel.

A Junkie Jack Flash tagjai – Pető Szabi (ének, gitár), Makk Vata (dob), Szénás-Máthé Nándor (gitár, szaxofon, vokál), Balvin Levente (basszusgitár) – alig húszévesek, zenéjükben azonban máris ott a blues mélysége, a glam rock harsánysága, a punk rock lendülete és a rock and roll őszintesége. Dalaik és színpadi produkciójuk hallatán és láttán egyszerre csettintene a Rolling Stones, a Sex Pistols és a Guns N’ Roses.

A négytagú zenekar 2012-ben alakult, azóta három EP-t és egy nagylemezt jelentetett meg. A kvartett tavaly áprilisban a Hard Rock Café nemzetközi tehetségkutatójának regionális döntőjét nyerte meg, októberben pedig a Budapest Music Expo részeként lezajlott országos tehetségkutató versenyen lett a legjobb zenekar. Eközben több klub- és fesztiválkoncertet is adtak, s koncerteztek-turnéztak többek közt a Kiscsillaggal, a Quimbyvel, a 30Y-nal, a Punnany Massiffal, és a Supernemmel.

2015-ben bekerültek az NKA és a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok körébe. Szeptember 5-én fizikai és digitális formátumban is (többek közt ezeken a felületeken: iTunes, Deezer, Spotify, Bandcamp, Youtube) megjelenő új, cím nélküli nagylemezüket is a program jóvoltából készíthették el. Az együttes az új nagylemezt hazai pályán, Pécsen, a Pécsi Est Caféban szeptember 17-én, Budapesten, a Gozsdu Manó Klubban október 14-én mutatja be.

Az új nagylemezünk alig 40 perc, akár a régi szép idők bandáinál, viszont hangulatban, tempóban változatos album. Kinyit új ajtókat, amiken a következő lemezen ki-be fogunk közlekedni. Nincsenek műfaji korlátok, skatulyák, az elmúlt év esszenciája ez a pár dal, amiken Schram Dáviddal dolgoztunk együtt. Vele nagyon élvezetes és tanulságos volt együttműködni a Supersize stúdió-s munka során” – mesélte Szabolcs, a zenekar frontembere.

Mától látható a lemezt felvezető video single, a Leves, süti, dinamit, melyet a HSC stábiskola jegyez.

Leves, süti, dinamit

Vágás, effekt – Pamuki Krisztián
Gyártásvezető – Füle Zsófia
Producer – Dobos Csaba
Dalszöveg: Pető Szabolcs
Zene: Pető Szabolcs, Makk Vata, Balvin Levente, Szénás-Máthé Nándor
A dal és a klip a Cseh Tamás Program és az NKA segítségével jött létre.

Végül, de nem utolsósorban: a Junkie Jack Flash a jövő év elején bemutatásra kerülő, Antal Nimród rendezésében készülő Viszkis című filmben is látható lesz majd. A film zeneszerzőjével egy közös dalt is készítettek, melynek egy motívuma visszatérő elem lesz majd a történet során.

 

Facebook

Balcony TV

Bandcamp