Nagyot futott az utóbbi években a Tatiana Shmaylyuk énekesnő vezette Jinjer, szinte folyamatosan úton vannak. A koncertezés mellett természetesen a dalírás sem szorul háttérbe, bár kis késéssel ugyan, de Micro címmel 2019. január 11-én megjelent a banda 5 dalt tartalmazó új EP-je. Október 25-én azonban már a Macro címet viselő új album is megérkezett, a lemez Pit Of Consciousness dalhoz pedig egy friss klip is készült.

Karácsonyi ajándék JINJER rajongóknak: az ukrán progresszív metalcore banda, Tatiana Shmailyuk énekesnővel az élen a Barba Negrában ad önálló koncertet december 22-én. A zenekar júniusban adott hírt róla, hogy befejeződtek a Macro címre keresztelt nagylemez felvételei, a végeredményt pedig élőben Magyarországon is be fogják mutatni.

Később az is kiderült, hogy a vendégzenekaruk – akárcsak az egész Európa-turnén – a kanadai The Agonist lesz, amelynek új albuma Orphans címmel szeptember 20-án jelent meg. Az Orphans már a csapat harmadik lemeze Vickyvel, aki 2014-ben lett a The Agonist énekesnője, miután Alissa White-Gluz beszállt be az Arch Enemybe.

Friss nevek csatlakoztak a JINJER és a THE AGONIST európai turnéjához, és így a pesti bulihoz is; a finn KHROMA és a főzenekarhoz hasonlóan ukrán SPACE OF VARIATIONS is fellépnek a Dürer Kertben december 22-én. A turné több eseménye is teltházas már Európa-szerte, és a magyar bulira is a jegyek több, mint fele elkelt már, így érdemes minél hamarabb bebiztosítani, hogy részt vegyünk az eseményen.

Jinjer ▲ The Agonist ▲ Khroma ▲Space Of Variations – Barba Negra

KHROMA finn négyesfogat, súlyos, djent és industrial hardcore keverékeként megszólaló zenéjükben groove-os riffek és ütős elektronikus elemek feszülnek egymásnak, mint egy sötét és masszív Grendel, Psyclon Nine, Dillinger Escape Plan és The Prodigy egyvelegként. Eddig két nagylemezt készítettek el, a 2014-es Collapse és a 2016-os Stasis folytatásán jelenleg is gőzerővel dolgoznak.

Az ukrán SPACE OF VARIATIONS zenéje szintén több stílus találkozása, dalaikban remekül keverik a metalcore, post-hardcore és elektronikus zenei elemeket változatos énekdallamokkal, tökéletes egyensúlyt tartva a gyors, szaggató ritmusok és a lassabb, hangulatosabb zenei részek között. Tavaly adták ki bemutatkozó nagylemezüket, a Mind Darknet albumot fogják nekünk is előadni az este nyitózenekaraként, érdemes tehát már korán érkezni!

A Hammer Concerts bemutatja:
JINJER
THE AGONIST
KHROMA
SPACE OF VARIATIONS
2019.12.22.
BARBA NEGRA
Kapunyitás: 18:00

Jegyárak:
7999 Ft – december 21-ig
8999 Ft – a koncert napján és a helyszínen

Jegylink