Jamey Jasta a Hatebreed énekese még 2015-ben határozta el, hogy az amerikai ketrecharcosnak Matt “The Immortal” Brown-nak hivatalos bevonuló zenét ír. A zenész tartotta is a szavát, a dal Jasta hivatalos bandcamp oldalán jelent meg és meg is hallgatható. Egyébként 2011-ben jelent meg a Hatebreed-frontember Jamey Jasta első önálló lemeze, amely szimplán csak Jastaként került a boltokba. Azon a lemezen olyan neves vendégek, bukkantak fel, mint Zakk Wylde, Phil Labonte (All That Remains), valamint Randy Blythe és Mark Morton a Lamb Of Godból.

Jamey Jasta most új szólólemezen munkálkodik, az album The Lost Chapters – Volume 2 címmel december 13-án jelenik majd meg. Új lemezének első előzetes dala a When The Contagion Is You volt, amelyben a Trivium főnöke, Matthew K. Heafy a vendég, de már a Spilled Blood Never Dries nóta is tesztelhető. Ebben a dalban Kirk Windstein (Crowbar, Kingdom Of Sorrow) a vendég, de a lemezen szerepel többek között Téglás Zoli (Zoli Band, ex-Ignite), Tommy Victor (Prong), Max Cavalera, George “Corpsegrinder” Fisher (Cannibal Corpse), Jesse Leach (Killswitch Engage) és Howard Jones (Light The Torch) is.

Azt a hírt pedig szintén ma osztottuk meg, hogy a Parkway Drive egyik vendégeként a Hatebreed is Budapestre jön jövő tavasszal, akárcsak a Stick To Your Guns és a Venom Prison. A koncert a Budapest Arénában lesz április 6-án.

Jasta – The Lost Chapters – Volume 2
(December 13 – Jasta)

01. They Want Your Soul (featuring George “Corpsegrinder” Fisher)
02. Return From War (featuring Max Cavalera)
03. Strength To Draw The Line (featuring Jesse Leach)
04. Cleansed By The Waves (featuring Zoli Teglas)
05. When The Contagion Is You (featuring Matthew K.Heafy)
06. Spilled Blood Never Dries (featuring Kirk Windstein)
07. Heaven Gets What It Wants (featuring Howard Jones)
08. Silence Is The Enemy (featuring BillyBio)
09. Just Breathing (featuring Frank Palmeri)
10. Our Guardian Angel featuring Phil Rind)
11. 13 Appears (featuring Tommy Victor)
12. Holy Wars… The Punishment Due (featuring Joey Concepcion)