Már a 2015-ös The Book Of Souls album kapcsán is lehetett olyanokat hallani, hogy az lesz az Iron Maiden utolsó stúdióalbuma, de mi tapasztalt rókaként már jól tudjuk, a zeneiparban sosem szabad komolyan venni az „utolsó”-kijelentést. Sőt, a pletykák néha sokkal több valóságalapot tartalmaznak, mint bármely zenész hirtelen jött kijelentése.

Most például az Iron Maiden producere, Kevin Shirley dobta fel a labdát, azzal az évösszegző Facebook-bejegyzésében, amelyben megemlíti, hogy három hónapot töltött Párizsban egy “meg nem nevezett, de nem is olyan titkos” projekten, amitől rendesen csengett a füle. Itt egyébként a nagy szó az, hogy Shirley befejezettnek minősítette a munkát, tehát az új Iron Maiden-lemez már lassan fél éve készen van.

A kijelentést alátámasztja, hogy az Iron Maiden összes tagja egy időben tartózkodott Párizsban, akárcsak a producerük, Kevin Shirley. A producer még fotókat is közzétett arról a Guillaume Tell stúdióról, ahol a 2000-es Brave New World és a legutóbbi album, a 2015-ös The Book Of Souls készült, hozzátéve, hogy egy nagyszabású projekt befejezésén dolgozik.

Ráadásul Bruce Dickinson is utalt egy friss anyagra egy augusztusi koncert közben, így: “Új Iron Maiden dalok – hamarabb, mint gondolnátok”. Ha ezek a pletykák, teóriák valósak, akkor valóban készülhetünk az Iron Maiden 17. stúdióalbumának megjelenésére.

Ami a 2020-as turnét illeti, hazai fellépés jövőre sajnos nem lesz – a turné tavaly, a VOLT Fesztiválon már érintette Magyarországot –, de azért nem kell túl messzire utaznia annak, aki meg szeretné nézni Bruce Dickinsonékat: július 7-én Prágában lépnek fel a Sinobo Stadionban, július 16-án pedig Bécsújhelyen játszanak az új Wiener Neustadter Stadionban. Mindkét városban az Airbourne és a Lord Of The Lost lesz a vendégzenekar.