Eléggé megkéstünk a dologgal, de úgy elhavazódtunk mintha csak tél lenne, de reméljük azért még így egy hónappal később is, szívesen fogadjátok FEZEN beszámolónkat a jubileumi, huszadik fesztiválról. Kerek évforduló nagy neveket kíván, és ennek fényében cselekedett a szervezőség is, hiszen Alice Cooper vagy az Offspring neve már önmagában csalogató, de emellett persze rengeteg hazai és külföldi sztár is érkezett Fehérvárra.

Minket nyilván a rock és metál zenei nagy színpad illetve a Hammerworld csarnok vonzott leginkább, így beszámolónk is ekörül fog forogni.

Nem kell sokat ecsetelnünk, hogy húsz év alatt mennyire kinőtte magát ez a fesztivál. Hogy egy kis feltörekvő fehérvári összejövetelből, egy nemzetközi szinten is elismert esemény lett, az egyaránt köszönhető a fesztivál szervezőinek és Székesfehérvár vezetőinek is. Az évről évre egyre nagyobb nevekkel operáló FEZEN már igazán csábító a környező országokban élőknek is.
Ennek fényében nem is meglepő, hogy telt házzal toltuk végig ezt a négy napot. 

Kezdésnek kaptunk egy jó Therion-Blind Guardian kombót. Előbbinél azért még hátrányosan érződött a 40 fokos tűző nap, ugyanis zenéjük inkább a hangulat-metál kategóriába tartozik, mintsem a mindegy mikor csak bulizhassunk rá kategóriába. Ez persze a zenészek teljesítményéből semmit nem von le, akik az amúgy megszokott színpadi gúnyájukat egyre kevesebbre redukálták a kb egy órás performansz alatt, mert több mint valószínű, hogy ők is ugyanúgy izzadtak mint bármelyik rajongó a küzdőtéren. Habár az én ízlésemtől eléggé távol áll ez az operás vonal, igen csak kellemes fesztivál nyitó volt, és minden hátrátató körülmény ellenére, eléggé rendben volt a produkció.
Az esti Blind Guardian már más tészta volt. Hansi Kürsch a metál portás. legalábbis kinézetre úgy néz ki mint egy lerobbant társasház portása. Ezzel szembe hangja párját ritkító. Hihetetlen mik jönnek ki belőle. De a tiszta zenén kívül semmi. Nulla látvány, semmi díszlet. Hansi egy zseniális zeneszerző és torok, de kb. úgy vonulgatott a színpadon, mintha csak otthon énekelgetett volna magának, vagy próbán lett volna. 

A közönség soraiból rengetegen énekelték a szöveget, a refrénekbe legalábbis mindenki bekapcsolódott, de aztán a Bard’s Song in the Forest volt a csúcspont ilyen szempontból – Hansi szinte nem is énekelt, a dalt konkrétan elénekelte a közönség helyette.
Egyszerű, de nagyszerű erre asszem ennyit lehet mondani. Tipikus példája annak, hogy nem kell feltétlen túldíszletezett színpad ahhoz, hogy valami kiváló élmény legyen.
Itt még nem volt vége a nagy színpad programjának, hiszen Paksi Endréék vették birtokukba. Ezt már csak hellyel közzel figyeltük, szokásos Ossian minőségben mentek le a legnagyobb slágerek és az újabb dalok is. Félúton el is indultunk a Hammerwolrd csarnok fele, ahol a nap -számunkra- zárásaként még egy jó földbe darálós Moby Dick koncerten lehettünk ott. Elmúlt már éjfél de a csarnokban még mindig 7000 fok volt. Tisztelet minden rockernek aki így is végig tolta a bulit. Na meg Smiciéknek, hogy ilyen későn is ilyen remek hangulatot teremtettek.
Utazástól, sátor állítástól és pár remek koncerttől elfáradva, tértünk nyugovóra, hogy kipihenjük magunkat a második nap “küzdelmeire”.

Csütörtökre virradóra, azon kellett agyalni, hogy a full árnyék nélküli fesztivál napközbeni hőmérsékletetit, hogyan fogjuk elviselni. Mert a valami nagy hátránya a Fezennek, az a helyszín. Nulla árnyék, hőség, augusztus, hőség, semmi fa, hőség.. Szerencsére elérhető távolságban a Velencei-tó, így innentől minden délelőttünket itt töltöttük, hűsölve. 

A nap igazából arról szólt, hogy Alice Cooper. A Shock-Rock legendája, ismét hazánkban. Nem csodálkoztam azon, hogy minden jegy elkelt a napra, és mire visszaértünk Fehérvárra már tömegnyomor volt mindenfele. persze Alice bácsi előtt még a brit Heavy Metál egyik úttörője a Saxon volt hivatott bemelegíteni minket. Nem egyszer láttam már a Peter “Biff” Byford énekes által vezetett csapatot, de most győztek meg leginkább. Annak ellenére, hogy bőven hatvanon túl már a zenészek, sőt inkább közelebb a hetvenhez, kirobbanó energiákat hoztak. Mintha csak a harmincas éveikben járnának, felszántották a színpadot, a még mindig nagyon meleg időben. Így kell a heavy metált tolni. Akik eddig nem ismerték Biffék munkásságát, tuti rájuk-csekkolnak ezek után. Sajnos a Judas Priest, Iron Maiden duó árnyékában kb lehetetlen volt jobban kitörni a Saxonnak, de most is látszott, hogy a tehetség és az alázat ennyi idősen is jelen van. Azt csinálták amit szeretnek, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a több ezer színpad előtt álló, vas tapssal jutalmazza őket a bő egy órás koncertjükért.

Este tíz körül aztán már tényleg nem lehetett megmoccanni sem a rock nagyszínpad környékén. Ember tenger amerre csak elláttál. Mert itt nem csak a rckerek, de kb mindenki aki a fesztiválon volt, ott volt. Alice Cooper neve garancia a teltházra. A pop zenén szocializálódott fülek, is ismerik a Poisont vagy a Schools Out-ot.. Ha kétszer ekkora a hely, az is tuti meg telt volna. Maga a koncert pedig alátámasztotta, hogy miért is voltunk ott ennyien. Gyorsan hozzáteszem, hogy azért nem volt minden teljesen élő. Itt-ott, tuti, hogy a már hetven éves Alice hangja ki volt segítve rendesen. Ő sem lesz már fiatalabb, ez benne van a pakliban, de ettől még nem lett az egész egy nagy hakni. A fülek mellett a szemek is le voltak folyamatosan kötve. A színpadkép, a horrorcirkusz, a sok segítővel, akik mind azért voltak, hogy a tűpontos előadást tudják tartani. Hibátlan na. Szerintem a közben tízezresre duzzadt tömeg, minden dalt együtt énekelt Cooperrel, miközben őt a színpadon vagy átöltöztették, vagy felakasztották, vagy lefejezték.. Jah és mielőtt elfelejtem: Nita Staruss (nyálcsorgató emotikon)… Hát az a nő valami fenomenális… gitáron is persze.. Annyira tökéletesen passzol Alice-hez aki a nagyapja lehetne, hogy arra nincsenek szavak. persze minden zenész remekül hozza a sajátját a színpadon, de Nita az aki játékával sé kinézetével még emel egyet az amúgy is magasra tett lécen.
Hiába nem volt teljesen élő a hang, ez tökéletes olt, tökéletes húzás a Fezentől. Ha itt van vége a fesztiválnak akkor is megérte volna.. De itt még nem volt vége…

A harmadik napon az volt a legérdekesebb, hogy mennyivel “szellősebb” volt a fesztivál, habár érkezett nagy név, Glenn Hughes személyében, ő közel sem vonzott annyi rajongót, hiszen nem annyira mainstream mint Alice Cooper. Pedig a Deep Purpleben eltöltött évei alatt azért rendesen tett azért, hogy világhírű legyen. A Szimplán csak The Voice of Rocknak hívott Hughes, aki ezt a rendkívül nagy hangterjedelmével érdemelte ki, szintén csak azt erősítette, hogy a kor nem számít. Ő is már 65 de hangja nem sokat kopott, és virtuóz basszusgitár játéka sem változott semmit. Sok remek dalt hallhattunk tőle, de természetesen amikor előkerültek az olyan Purple klasszikuson mint pl a Burn akkor kezdett igazán nagy tombolásba  a közönség. Vegyes érzéseim vannak a koncerttel kapcsolatban, hiszen habár egy kiváló muzsikus, énekes Hughes, nagyon kevesen ismerik, főleg a fiatalabb generációból, pedig munkássága alapja az egyetemes rocktörténelemnek..

Bezzeg az ezután következő Fezen szülinapi Tankcsapda koncert. Na ott aztán volt tömeg és mindenki ismert minden dalt. Ez persze nem a TCS leszólásáért van, csak kicsit szomorú, hogy a frissen belépő rocker nemzedék egyre kevesebbet tud az alapokról. Lukácsék tűzijátékkal köszöntötték a huszadik szülinapját ünneplő Fezen fesztivált, és eközben egy jó nagy csokrot hoztak a legjobb dalaikból. Személyes örömömre főként régi szerzemények kerültek elő. Lángnyelvek, konfetti, tűzijáték, a látványra sem lehetett panasz, és talán ezen az estén volt a legkellemesebb időjárás is.  Az éjszakát egy kellemes Junkies koncerttel zártuk a Hammerwolrd csarnokban, mielőtt az utolsó napi őrületekbe belekezdtünk.

Azért írtam, hogy őrület, mert az utolsó napon látszott leginkább hogy a rocker nem csak meber de állat is. Nyilván mindenki az Ignite, Offspring kettőst várta leginkább, és ennek megfelelően meg is telt a színpad előtti rész. Az Ignite hazajár. Nyilván Téglás Zoli imád minket, imádja a származását, amire büszke is és ezt minden koncerten hangoztatja. Tűnhet ez, az akcentussal eltolt magyarság soknak, de pont ezért lesz a csávó full hiteles. Néha túl tolja a falusi polgármesterek szidását, de ettől még a közönség hálás neki. A zenekar is beáll mögé, és tudják, ha épp magyarul énekel akkor nekik is ott kell lenni, hogy az Ignite összképként legyen magyar, még ha Zolin kívül a többiek nem is azok. Egy egy ilyen buli sokkal inkább erősíti a nemzeti érzéseket, mint sok magyarkodó zenekaré, mert tök őszinte amit csinálnak, és nagyon látszik, hogy mennyire szeretnek ide járni. Így, hogy az Offspring előtt játszhattak, a szokásosnál is nagyobb tömeg volt jelen, amit meg is háláltak, az egyik legjobb Ignite koncerttel amit eddig láttam.

Felfokozott hangulat kerekedett így az Offspingre, akik viszont számomra csalódást keltőek voltak. Nagy név, meg nagy slágerek, de most inkább nagy fáradtság látszott a csapaton. Persze énekeltük, az olyan örökzöldeket, mint a Kids arn’t allright, vagy a Self Etseem, de valami hiányzott. A legnagyobb plusz pont, azt volt, hogy Dexter Holland a koncert közepén felhúzott a színpadra egy tűzoltótömlőt, és a tömegre engedte a vizet, ami remek ötlet volt, a továbbra is tomboló hőségben.  Remélem, legközelebb, nem ennyire kimerülten érkezik a csapat, és egy nagyobb lendületű bulit sikerül adniuk. Láttuk-láttuk de ebben több volt.

Na és akkor jött az őrület, mert ugye a rocker annyira kemény, hogy egy tömegben vonul át Offspring után a másik nagyszínpadra, hiszen kezdődik a Scooter. Igen, a Scooter. A német Techno királya még mindig nagy  tömegeket mozgat. Annyira retro, hogy az már műfaj szeretettől függetlenül cool. Így trve metálkodás helyett, a How uch is the fish üvöltésével zártuk a Fezent.

A fesztivált, ahol a felhozatal egyre jobb, már csak a körülményeken kéne picit javítani, de azt gondolo, erre csak a helyszín lecserélésével lesz sajnos mód. Addig pedig maradnak a remek koncertek, de az elviselhetetlen árnyék mentes hőség, és a napi vonaton zötykölődés Velencére.

Köszönjük Fezen-Jövőre Találkozunk!