Jelen állás szerint a Helloween közelgő Pumpkins United turnéja október 21-én startol Mexikóvárosban, majd két brazil buli következik Sao Paulóban. Európában novemberben jönnek először, Magyarországhoz legközelebb valószínűleg november 26-án, Pozsonyban játszanak majd az Aegon Arenában. Mint ismert, 2016. november 14-én hivatalosan is bejelentették, hogy 2017-ben és 2018-ban különleges turnéra indul a Helloween, A Pumpkins United névre keresztelt világkörüli turnén, ismét együtt áll majd színpadra a ’80-as években legendássá vált Helloween magja, azaz Michael Kiske énekes, Kai Hansen gitáros, Michael Weikath gitáros és Markus Grosskopf basszer (Ingo Schwichtenberg, a hőskorszak dobosa 1995-ben öngyilkos lett). Őket a zenekar mostani tagjai egészítik majd ki a bulikon, azaz ott lesz Andi Deris énekes, Sascha Gerstner gitáros és Dani Löble dobos is. A bulikra csaknem 3 órás programot ígérnek a Helloween mai és egykori zenészei. A zenekar emellett természetesen komoly, drága, látványos produkcióval indul majd neki a turnénak. A tavalyi nagy bejelentés óta interjúk hada kíséri a Helloween tagjait, ezúttal Andi Derisre került sor, aki többek között a Michael Kiskével való kapcsolatáról is beszélt.

„Nem hinném, hogy nem utál engem, hiszen én sem utálom őt – mondta nevetve Andi Deris a The Metal Command című rádióműsorban. – Ő egy nagyszerű srác és nagyon laza, egy olyan személy, akivel könnyen kijövök majd. Az egész ötlet 2008-ben merült fel először, amikor a Helloween és a Gamma Ray együtt turnézott, így a következő lépés már csak Kiske meggyőzése volt az egész produkcióval kapcsolatban. Roppant izgatottak vagyunk, amikor elképzeljük a rajongókat, akiknek végre esélyük lesz hallani a régi dalokat az ő előadásában, és még egyet-kettőt velem együtt, az én időmből. Még örülök is, hogy nem kell többé az összes magas Michael Kiske-dalt elénekelnem. Megkönnyebbültem, hogy visszatért a zenekarba, ugyanis így a saját témáimra tudok koncentrálni. Ennek az egésznek nagyon jól kell majd működni.”

helloween flyer 20161115

A Helloween az 1984-es megalakulása óta eddig összesen 15 stúdióalbumot adott ki – köztük a metal-történelem egyik legnagyobb klasszikusát, a ‘Keeper of the Seven Keys’ sorozatot. Kiadványaikból több mint 8 millió példány kelt el világszerte. 14 arany- és 6 platinalemezzel büszkélkedhetnek. Koncertezés terén is igen veretes a névsor: számos neves metal-fesztiválon felléptek a Föld minden szegletében; a Rock in Rio, a Loud Park, a Wacken és a lengyel Woodstock, ahol 500,000 rajongó előtt koncerteztek. Emellett megszámlálhatatlan headliner turnét nyomtak le (többek közt az Iron Maiden, a Black Sabbath, a Dio-banda, a Slayer és Ozzy Osbourne kíséretében), és olyan egzotikus helyeken is színpadra álltak, mint Borneo, Indonézia, Manaus, Brazília, vagy a Föld tengerszint felett legmagasabban fekvő fővárosa, a bolíviai La Paz. Az 1988-as brit Monsters Of Rock fesztiválon 100,000 rajongó előtt adtak koncertet, amihez hasonlóan emlékezetes volt az MTV amerikai Headbanger’s Ball turnéja (az Anthrax és az Exodus társaságában).