Tavaly ünnepelte harminc éves fennállását a Billie Joe Armstrong-vezette kaliforniai punk rock trió (1986-ban kezdték, de végleges nevüket csak 1989-től használják), ennek apropójaként Revolution Radio címmel 2016. október 7-én jelent meg a Green Day tizenkettedik albuma, a 2012-es ¡Uno!, ¡Dos!, ¡Tré! trilógia folytatása. A produceri feladatokat maga a zenekar látta el, a keverést pedig Andrew Scheps végezte. Az album Too Dumb To Die dalához készült el a Green Day új videója, egy szöveges klip.

A Revolution Radio a zenekar első lemeze azóta, hogy 2012-ben Billie Joe Armstrong elment gyógyszerfüggősége után rehabilitációra, ami miatt több turnét is le kellett mondania a punk rock veteránoknak, pedig albumtrióval is érkeztek akkoriban (¡Uno!, ¡Dos! and ¡Tre!). 2014-ben a basszusgitáros Mike Dirnt feleségét mellrákkal diagnosztizálták, míg a turnégitárosnál, Jason White-nál pedig mandularákot találtak. Szerencsére 2015 végére mindkettőnél javulást mutattak az orvosi eredmények, így a Green Day nekiállt az új nagylemezének az oaklandi stúdiójukban. A Revolution Radio az első anyaguk egyébként, amelyet önállóan készítenek, hangmérnök nélkül a 2000-es Warning óta.