Íme Romero mester zombifilmjeinek harmadik darabja. Kicsit fura így kimondani, hiszen a részek között az égadta világon semmi kapcsolódás nincs. Az epizódok történetei nem kötődnek egymáshoz, a szereplők sem egyeznek, de egyvalami biztos: a holtak köztünk járnak. A Holtak napja az első perctől kezdve szórakoztató, hangulatos, kellően véres és megfelelően elgondolkoztató. Így az egyik legjobb zombifilm ami valaha készült. Az ismerőseim körében szinte egyöntetűen ez a rész a Romeros zombifilmek etalonja. Nálam ez ilyen „is-is” jelleget ölt. Míg az első két részben gyakorlatilag már az első képkockáktól fogva menekülésre kényszerülnek a szereplők a halott hordától, itt bizony leszámítva egy két jelenetet, zombit is alig látunk, azokat is csak láncra verve, vagy a boncasztalon. Ugyanakkor a film végén lévő mészárlás minden Romero filmet felülmúl.

Ebben a részben már gyakorlatilag az egész földet ellepték az élőhalottak, egy csekély létszámú katonákból és orvosokból álló túlélő egy földalatti kiépített katonai bunkerbe barikádozza el magát. Az eddigi Romero filmekben ugye szinte semmit sem tudtunk meg a zombik keletkezésérős, csak jöttek és emberhúsra vágytak. Itt a rendező az alaptörténetet direkt kihegyezte arra, hogy egy kicsit betekintést nyerjük, kik is ők valójában. A katonák elejtenek néhány példányt, hogy aztán Dr. Logan (Richard Liberty) kedvére kísérletezhessen velük. Ezek során megtudjuk, hogy a zombiknak holtak-napja2 20140126már csak agyuk és tüdejük van, az összes belsőszerv eltűnt vagy már nem funkcionál. A doki arra is rájön, hogy a zombik bizonyos szinten szelídíthetőek. A Csöpp névre keresztelt zombi telefonál, zenét hallgat, borotválkozik, sőt ha pisztolyt adnak a kezébe (persze töltetlent), akkor bizony azt is tudja használni. Ez a zombi-intelligencia már előfutára volt a rendező Holtak Földje című filmjében látható gondolkodó zombiknak. Történetileg nekem is ez a kedvenc filmem a sorozatból, azonban azt is el kell ismerni, hogy a filmidő háromnegyedéig szinte semmi összecsapás nem történik az élőhalottak seregével. Ismét előtérbe kerül az „ember embernek farkasa” dolog, a katonák vezére Rhodes százados (Joseph Pilato) képes lenne a túlélőket is kinyiffantani, a tudósok meg csak kísérletezgetnek tovább. Érdekes, ugyanakkor újító ötlet volt, hogy az elszigetelt területen pár fertőzött egyed is helyet kapott. Míg az eddigi részekben szigorúan arra törekedtek, hogy maximálisan elbarikádozzák magukat tőlük, itt a kísérletek miatt gyakorlatilag egy légtérben voltak kénytelenek aludni a fertőzött lényekkel. Ez aztán meghozza a galibát! Egy hadakozás után pár katona is megfertőződik, bejutnak a zombik és szó szerint elszabadul a pokol. Nyugodtan kijelenthetem, a mester művei közül talán a legbrutálisabb húsz perc vár ránk. Az elénk táruló holtak-napja3 20140126jelenetek minden gore rajongó vágyát kielégítik. Van itt aztán fejletépés, különböző testrészek majszolása, na meg rengeteg vér. A látványért legfőképp Tom Savini maszkmester dicsérhető, aki elképesztő látványos halottakat kreált. Kimerem jelenteni, hogy ehhez hasonló brutálisan vicsorgó élőhalottakkal ritkán találkozunk a filmvásznon. Mivel a film háromnegyede inkább a különböző dialógusok jegyében telik el, így a színészeknek is „nagyobbat” kell nyújtaniuk, mint az átlag horrorfilmekben. A feladatukat szépen meg is oldják, kiemelendően a tudóst, akit nem véletlen a filmben Frankensteinnek becéznek, illetve a Csöpp nevű zombit, aki üde színfoltot hoz a filmbe. A zene is nagyon lényeges az alkotásban Romero ezúttal nem azt a Goblin zenekart bízta meg, akik az első két rész zenéjéért voltak felelősek, hanem John Harrison-t, aki a Creepshow két részének soundtrack-jét készítette. Zseniális zenei aláfestést kreált a filmhez.

Mindent egybevetve ez a rész is egy lépcsőfoka a rendező által elképzelt apokaliptikus világnak. Talán picit gondolkodósabb, mint az elődjei, de legalább jobban megismerhetjük a zombik „lelkivilágát”. Számomra kicsit kevésnek bizonyult az akciójelenet, de tény, hogy az utolsó bő húsz perc, az minden igényt kielégít. A hangulat nagyon ott van és valóban ez a rész a legvéresebb, legbrutálisabb a sorozat darabjai közül. Persze, mint elődjei, ez sem kerülte el a feldolgozást, de az már egy másik történet…

Pontszám 8/10

A Holtak Napja (Day Of The Dead) /1985/
Bemutató: 1985. július 19.
Forgalmazó: Laurel-Day Inc./ United Film Distribution Company
Hazai dvd megjelenés: 2006. június 14. (Ultrafilm Kft.)
Rendező: George A. Romero
Forgatókönyvíró: George A. Romero
Zeneszerző: John Harris
Operatőr: Michael Gornick
Vágó: Pasquale Buba
Szereplők: 
Lori Cardille (Sarah)
Terry Alexander (John)
Joseph Pilato (Rhodes százados)
Richard Liberty (Dr. Logan)
Jarlath Conroy (William McDermott)