Anno nálunk a Hungarovideo forgalmazásában jelent meg ez a B-kategóriás videotékás szemét, az eredetinél jóval őszintébb magyar címmel (A rejtőzködő borzalom). Talán valaki még emlékszik rá, anno, videó kazetta automaták voltak több helyre kihelyezve és néhány száz forint ellenében kihányt magából a gép egy-egy filmet. A movie olyan sztárokat vonultat fel, mint a Dallasból már jól ismert George Kennedy vagy a sorozat két részében szintén feltűnő Andrew Stevens (akinek jelentősebb munkája most nem jut eszembe). Sajnos ezt a művet elkerülte az akkoriban divatos, és így utólag roppant szórakoztató hangalámondás, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy igényes szinkront kapott – a főszereplő hangját nem kisebb híresség adta, mint a szomszédok kockaállú erdésze, Trokán Péter!

A film producere a hires neves Roger Corman volt. Nos, ő az az úr, aki saját bevallása szerint a Waterworld költségvetéséből 100 filmet tudott volna készteni. Azért ez már meghatározza a mozi minőségét. Úgy is nézhetjük, hogy Corman megcsinálta a maga Alien-verzióját – egyébként az Alien forgatókönyve annyira nem tetszett senkinek 1978-ban, hogy majdnem Cormannek adták el és ő csinált volna belőle filmet…vajh mi lett volna belőle?

A távoli jövő – az emberiség fele világméretű járványok következtében kipusztult. A Föld felszíne kopár síksággá változott, élelem és víz csak elvétve akad. A túlélők, akiknek sikerült az ellenszert még időben kifejleszteni, földalatti bázisokba verődtek. Azok pedig, akik túlélték a kinti életet, bár a fertőzésekkel szemben immunissá váltak, bizarr mutáción estek át, úgyhogy a Föld egy igazi pöcegödörré változott. Egy nap a Mohave labor kutatói egy szabadban felnőtt, de furcsamód egészségesnek látszó nőt találnak. Az emberiség gyógyulásának reményében kockáztatnak, és leviszik a bázisba. Hamar kiderül, hogy a nő terhes – a terhesség abnormális tempóban zajlik, ezért úgy döntenek, megölik a magzatot, mielőtt az megszülethetne. A műtét nem sikerül túl jól, mivel a virgonc magzat megharapja a műtétet végző nő kezét, aztán kibújik, majd ösztönösen a szellőzőakna felé veszi az irányt (ismerős, ugye?). Felkutatására akciót szerveznek, bár a csapat látszólagos vezetője és pótapja, Hal (Kennedy) élve akarja, hátha hasznát vehetik még. Pechjükre a lény közben teljesen kifejlődött, és rendkívül veszélyes lett; a szellőzőaknákból kimászva időnkét felbukkan itt-ott, és akivel összetalálkozik, az bizony rábaszik – ez alól persze csak a főszereplő kivétel. Gyorsan fogyatkozik a kis csapat, a lénynek meg még arra is marad ideje, hogy egyikkőjüket megerőszakolja. A film végére mindössze ketten maradnak, s mindent egy lapra feltéve próbálják meg likvidálni a mutáns szörnyeteget.

A szituáció gondolom mindenkinek ismerős: zárt tér, szűk folyosók, kis létszámú csapat, komolyabb fegyverek hiánya valamint szellőzőaknában közlekedő randa szörny. Bizony, ez az Alien receptje. És bár az alapfelállás mindkét esetben egyszerű, Ridley Scott horrorja sokkal nagyobb volumenű film. Sőt, míg utóbbi, erejéből az azóta eltelt 3 évtized óta sem vesztett, addig a Terror Within-t legfeljebb a Szív Tv szúrná be késő esti műsorsávjába. Ez persze nem jelenti azt, hogy a film nézhetetlen – ellenkezőleg: ez a kis B koppintás, megfelelő hozzáállással szemlélve hangulatos alkotás, rideg és taszító atmoszférája időnként a Kocka első részére emlékeztetett (bár utóbbi később készült, maradandóbb alkotás, ezért könnyebb arra asszociálni). A minimalista, vészjósló zenei aláfestés (amit inkább neveznék csak jókor elsütött effekteknek) a kopár, sziklás külvilággal és a puritán belső terekkel együtt kellően apokaliptikus hangulatot adnak. Tovább erősíti ezt a szereplők közti bizalmatlan légkör. A “főszörny” egy gargoyle-szerű mutáns lény, aki már-már elpusztíthatatlannak tűnik (megsütik, leütik, lelövik, megrázzák – de mindez neki meg se kottyan), egyébként meg marha ronda! Bár testfelépítése emberszerű, a pofája már inkább hasonlít egy szarvasbika koponyájára, akinek a szájából ráadásul patakokban ömlik a nyál. Roppant szívderítő látvány! A cselekmény nem túl bonyolult és nem is túl eredeti, de a fenyegetettség végig kellőképpen érezhető. Fegyver tulajdonképpen nincsen – házilag készített lángszóróval és felturbózott sebészeti lézerrel kénytelenek szembeszállni a veszélyes fenevaddal, egyedül David-nek (Stevens) van egy frankó kis nyílpuskája, ami jól mutat a kezében, de sok hasznát végülis nem veszi. A karaktereknek mélysége nincs, de legalább könnyen megkülönböztethetők egymástól. A csapatvezető személyiségének a hidegfejű Hal (Kennedy) tűnik, bár később fejjel fut a falnak, miközben a “Die, you miserable ugly fuck, die!” felkiáltás hagyja el a száját. A banda egyszemélyes rambója, a stresszhelyzetre legjobban reagáló David, aki egy doboz cigiért hajlandó az életét is kockáztatni, de ha kell, férfiasságát is bármikor beveti – mert hát mégiscsak ő a tökös gyerek. A csoportnak két hölgytagja is van, egyikőjük, az érettebbnek és megfontoltabbnak látszó Linda (Terri Treas – ezek ám az ismert nevek:), aki egyben a technikai személyzet is, később meg Tarzan mellé szegődik, így kisebb titkot árulok el azzal, hogy kettőjükre hárul a mutáns likvidálásának feladata.

Nem olyan vészes a film, hiszen lehetett számítani arra, hogy a színészi játék nem a legjobb, a történet egyszerű és a trükkök/maszkok is közepesek. A film nagy hibája azonban, hogy az összes karaktert tök hülyének írták meg. Annyira tök logikátlanul viselkedik mindenki, hogy az még egy ilyen stílusú filmtől is sok. Azonban a film egy egyszer nézhető közepes B-film, ami időnként egy csipetnyi izgalmat is tartogat. A nosztalgia miatt 3 és 4 között mozog, de mai szemmel nyilván sokkal megmosolyogtatóbb dolgok vannak benne, mint ami egy komoly filmtől elvárható és maszkmesteri oldalról nézve is azért elég szépen látszanak a hiányosságai. Ennyi logikátlanságot valóban nem csinálna az ember még talán stresszhelyzetben sem, viszont teljesen hozza a ’80-as évek filmvilágát a megszokott klisékkel.