Mi is az a „ZS-kategória”? Nos, ezt többnyire azokra a kis költségvetésből készült filmekre mondjuk, amik kizárólag a videótékák (ma már DVD-tékák, ha egyáltalán létezik még ilyen) számára készülnek, tehát a mozivásznat messzire elkerülik. Ezektől az alkotásoktól azonban nem kell ám tartani, nem olyan rosszul sikerült művek ám (persze tisztelet a kivételnek). Zs-kategóriás besorolást legfőképp az akció- és a horror filmekre szokás aggasztani, bár én személy szerint korunk vígjátékaira is ráhúznám, mert a mostani vígjátéknak titulált képsorok láttán inkább sírni támad kedvem, attól, hogy a klasszikus kerettörténettel rendelkező vígjátékok után ma már azon nevetnek a nézők, ha valaki megdug egy pitét. Lehet, hogy én vagyok túl konzervatív, ezért nézek a vígjátékok helyett horrorokat. Zs titulust kapott a 2006-ban készített The 8th Plague is, persze ettől akár még jó film is lehet.

A nyolcadik csapás. Nagyjából így fordíthatjuk a film címét. Aki egy kicsit is jártas a Bibliában, annak rögtön a sáskajárás juthat eszében. A Biblia szerint, amikor Isten azzal küldte  Mózest és Áront a fáraóhoz, hogy “ ha nem engeded el népemet, akkor holnap sáskával árasztom el földedet.the-8th-plague2 20140629 Úgy ellepik majd a föld színét, hogy a földet nem láthatod, s felfalnak mindent, ami a jégeső után még megmaradt, s lerágnak minden fát, amely a mezőn áll.” Hát a The 8th Plague nem innen közelíti meg a dolgot. Ebben a filmben nemhogy sáskán nincsenek, de még egy nyamvadt kóbor macskát sem látunk, aki átszaladna véletlen az úttesten. Azért a forgatókönyvírók (mert hárman vannak) teret engedtek a vallásnak, de itt valami több ezer évre visszanyúló vudu-szerű hiedelem keríti hatalmába a főszereplőket.

Launa (Leslie Anne Valenza) a húgával készül a temetőbe kilátogatni a szülők sírjához. Igen ám, de a kisebbik lány előtte túrára indult a barátaival és nem ért vissza a megbeszélt időpontra, és persze the-8th-plague3 20140629a telefonján is csak az üzenetrögzítő kapcsol be. Nem nehéz kitalálni, hogy a nővérke aggódni kezd, és mivel hazaérve a húga asztalán talál egy útvonaltervet, rögtön a felkutatására indul. Nem lenne Zs kategóriás film, ha nem lenne tele a horrorfilmekben megszokott sablonokkal: barátai is elkísérik, hát ugye horror filmbe kell az alapanyag, aztán jön az abszolút modortalan seriff, aki többet foglalkozik a körmei vágásával, mint a bejelentett eltűnt személyek megkeresésével. Így is csoda, hogy melléjük adja társát, hogy látogassanak el a térképen megjelölt Halcyon Springs névre hallgató mára már megszűnt, bezárt börtönbe, mert a jelek szerint Launa húga és annak barátai ezt a börtön tűzték kithe-8th-plague4 20140629 célul. Útközben beugranak Mason-hoz (DJ Perry), aki korábban börtönőr volt ott, így számára ismerős a terep. Mason aztán gyakorlatilag beavat minket a film történetébe. A rabok közt volt egy fazon, aki folyamatosan valami ősi vallású könyvből idézett, amit állítólag maga a Gonosz írt, miután a Fény istennője elűzte őt a Földről. Ez a Sátán vagy bárminek nevezhetjük pedig olyan írásjeleket ismert, hogy ha azokra ránézett egy ember, akkor pusztító gyilkossá vált. Ez a rab pedig telepingálta velük a börtön falait, így mindenki megzavarodott és elindult a mészárlás. Nem nehéz kitalálni, hogy azóta sem hívtak szobafestő mázolókat, hogy átfessék a börtön falait, így a jelek továbbra is láthatóak. Ezáltal tudjuk mi történhetett Launa húgával, illetve Launa és kicsiny csoportja sem számíthat semmi jóra. A gyilok the-8th-plague5 20140629kezdetét veszi, én meg kellemesen csalódtam, hogy a kis költségvetés ellenére iszonyat jól megcsinálták a véres jeleneteket. Leszámítva azt a trükköt, hogy a zűrösebb látvány kivitelezésénél inkább fél centiről ábrázolnak mindent, így aztán a hibák sem lesznek feltűnőek. Gore- jelenetekben nincs hiány, ömlik a vér rendesen. Az abszolút klisés forgatókönyv végére pedig még egy csavart is tettek, így szépen javít az összképen. A rendezői székbe Franklin Guerrero Jr. ült, akinek leszámítva the-8th-plague6 20140629néhány rövidfilmet, emellett egy rendezése van 2008-ból a Carver (szintén horror). A sztori részint az övé, de J. Michael Whalen és Eric Williford is besegített. Lényegében mindkettőjüknek nevéhez ez az egy film köthető. A szereplők nem nyújtanak sokat, de ilyen filmeknél ez nem is kritérium. A legismertebb közülük egyértelműen DJ Perry, aki rengeteg filmben szerepelt már, de több készülő film stáblistáján is olvasható a neve, tehát az elmúlt években azért elég sokat foglalkoztatták.

Mindent egybevetve, láttam én már ennél sokkal gagyibb filmeket is, így a műfaj szerelmeseinek melegen ajánlom. Mivel hazánkban nem jelent meg DVD-n (sőt, az egész világon csak az USA-ban lehet beszerezni), így különböző rip-formátumokban lehet beszerezni. Jó pontként külön megemlítendő, hogy a magyar feliratot a néhai magyar Fangoria egyik főszerkesztője, Rapcsák Balázs készítette. Minőségi munka!

 Pontszám: 6/10

A nyolcadik csapás (The 8th Plague) /2006/
Bemutató: 2006. október 10.
Forgalmazó: Anthem Pictures
Hazai dvd megjelenés: nem jelent meg hazánkban
Rendező: Franklin Guerrero Jr.
Forgatókönyvíró: Franklin Guerrero Jr., Eric Williford, J Michael Whalen
Zeneszerző: Paul E. Jessen
Operatőr: Franklin Guerrero Jr., J. Michael Whalen
Szereplők: 
Leslie Anne Valenza (Launa)
DJ Perry (Mason)
Charles Edwin Powell (Curtis)
Terry Jernigan (Buck)
Hollis Mclachlan (Crystal)