Ez a 2008-as alkotás minden különösebb felhajtás nélkül került a mozikba, ennek megfelelően hamar a DVD boltok kirakataiban végezte, habár végignézve a film 104 percét ezt nem feltétlenül érdemelte.

rendező: Ric Roman Waugh
forgatókönyvíró: Ric Roman Waugh
zeneszerző: Gerhard Daum
operatőr: Dana Gonzales
producer: Dan Keston
vágó: Jonathan Chibnall

szereplő(k):
Val Kilmer (John Smith)
Stephen Dorff (Wade Porter)
Harold Perrineau (Jackson)
Sam Shepard (Gordon Camrose)
Marisol Nichols (Laura Porter)

Wade Porter (Stephen Dorff) kisipari vállalkozó, boldogan éldegél feleségével (Marisol Nichols) és gyerekével, míg egy este rabló tűnik fel a házukban. Wade tisztes férfi módjára üldözni kezdi, majd egy baseball ütővel szintén férfiasan fejbevágja, aminek hatására a fickót már nem kell bíróság elé vinni. A rendőrség gyilkosság vádjával letartóztatja a főhőst, elítélik, ő pedig mindenképpen megpróbálja baj és zűr nélkül letölteni az idejét, de ez nem megy olyan simán. Wade már a buszon bajba kerül, bár nem ő szúrja le az egyik elítéltet, de mivel nála találják meg a gyilkos fegyvert, a smasszerek látókörébe kerül. A főfegyőr, Jackson akinek igencsak egyedi a büntetés-végrehajtásról alkotott véleménye. Az elítéltek élete kevéssé érdekli, ám jókat szórakozik rajtuk, miközben azok az udvaron verekednek. Jackson célja továbbá, hogy az Árja Szövetség vezetőjére még rásózzon pár évet, e mögött személyes okok állnak, ami szerves része a film történetének, többet nem mondanék róla, tessék megnézni. A mi „szüzecskénk” egy zárkába kerül John Smith-szel a sorozatgyilkossal, akivel meglepően jól kijönnek, ő segít Wadenek életben maradni a börtönben.

felon01

Természetesen, mint minden börtönfilmben, a bandák itt is megjelennek, mert ott a társadalmi szabályok valóban eltűnnek és az elítéltek rasszok szerint csoportosulnak. Ebből következik, hogy a brutalitás és a harc mindennapos, vagyis eredetiséget ebből a szempontból felesleges keresni. Remekül sikerült viszont a börtönhangulat megteremtése, az elítéltek közti kapcsolatok bemutatása és egyúttal személyes történetük bemutatása is. Érdekes Wade két tűz közé kerülése, ami a család-börtön és a banda-magányos farkas ellentétpárokban is értelmezhető. Itt szeretnék kitérni a színészi játékra. Stephen Dorff számomra egy örök B filmes név marad, de az Elítéltben egy korrekt alakítást kapunk tőle, ami kifejezetten meglepett. Nincs ez másként Val Kilmerrel sem, akinek a karrierje az utóbbi időben igencsak megfeneklett. Bár az általa eljátszott szerep elsőre nem lehet pozitív, idővel a néző mégis megkedveli, sőt azonosulni is képes John Smith karakterével, ami abból adódik, hogy egy remek monológ után kiderül mi is áll a gyilkosságok hátterében. Félreértés ne essék, nem menthetjük fel őt, de rokonszenv és együttérzés mindenképp kicsírázik majd a nézőben. Az operatőri munka összességében jó. Na nem kell semmi különös megoldásra gondolni, de ebben a stílusban nem is volt szükség virtuóz operatőrre. Ha röviden kellene összefoglalni, a látvány élvezhető, nem akadályozza a cselekmény megértését, de nem is kápráztat el minket. Ha már itt tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a film egyik hiányossága mellett sem, ez pedig a zene. Szinte nincs is, ami azért megdöbbentő, mert egy egyébként jól felépített cselekmény és jó hangulat mellé kötelező valami odaillőt alkotni zeneileg is.

A film természetesen tartogat egy-két fordulatot a néző számára, és azt hiszem ez a készítők nagy szerencséje, e nélkül a film nemhogy eredeti de még csak élvezhető sem lenne. Szerencsére a rendező és a forgatókönyvíró is kitett magáért, az alkotás végén több meglepő és elgondolkodtató eseménysor játszódik le, nem totális happy end-el. Összefoglalva, bár mindvégig megvan az „ilyet már láttam valahol” érzés, a film tud újat mutatni és szórakoztatni a maga 104 percében, ez pedig a jól felépített történetnek köszönhető. Egyszeri megtekintésre mindenképpen ajánlom, ha nem is kimagasló az alkotás, mindenképpen a nézhető, szórakoztató kategóriába sorolnám.