Pálfi András, a Pécs2010, Európa Kulturális Fővárosa program hírvivőjét beválasztottak a Guitar Idol 2009 elnevezésű gitár tehetségkutató verseny döntőjébe. A 21 éves pécsi fiatalember, a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves informatikus hallgatója, a világhálón keresztül lebonyolított három selejtezőn és egy elődöntőn átküzdve jutott saját szerzeményével a londoni, június 13-i döntőbe, ahol a világ 12 legjobb fiatal gitárosa mérhette össze hangszertudását. A Budapesti Műszaki Egyetem másodéves informatikus hallgatója, a hét éve gitározó pécsi fiatalember végül nem került a legjobb hat közé, de remekül érezte magát az igen erős mezőnyben, s a nem kis kihívást jelentő zenepárbajban. Nem tartja kudarcnak, hogy nem végzett az első helyen.

Pálfi András NEM adja fel, még többet gyakorol gitárján, és jövőre újra megméretteti magát a londoni versenyen! ! ! !

London- Bár díjak nélkül, de még is győztesként tért haza Pálfi András (21) Londonból, ahol a Guitar Idol 2009 nemzetközi tehetségkutató versenyén a legjobb gitárzsonglőrökkel mérhette össze tudását. Andrist több ezer induló közül választották ki egy internetes pályázaton, hogy 11-társával együtt komoly szakmai zsűri előtt lépjen színpadra. Bár ezúttal Andrist nem választották be a legjobb 6- gitárvirtuóz közé, az egyetemista fiú mégis hatalmas reményekkel tért haza!

“Ez volt az első komoly megmérettetésem. Tényleg azok nyertek, akik megérdemelték. A lényeg, hogy nagyon jó gitárosokkal találkozhattam. A korábbi évek bajnokai közül már többen rangos zenekarokban játszanak. Persze NEM adom fel, még többet fogok gyakorolni,és jövőre újra megpróbálom” -ígérte Andris,aki naponta 3-4 órát pengeti a húrokat! ! ! !

A pécsi fiatalember a Guitar Idol 2009 világhálón keresztül lebonyolított három selejtezőjén, és egy elődöntő után jutott a tizenkettes döntőbe 5311 netes vokssal. A legtöbb közönségszavazatot kapott versenyzők mellett a szakmai zsűri nyolc további kiválasztottja került a fináléba. A győztesek az ismertség mellett értékes hangszereket, erősítőket, kiegészítőket nyertek.