Új klippel jelentkezett a Zakar Szilvia személyében új énekesnővel dolgozó debreceni Emma Undressed zenekar. Szilvi Micskei Dalma helyére érkezett még a tavalyi év elején. 2017 amúgy is mozgalmas volt a banda életében, márciusban részt vettek a nagy múltú Dobbantó tehetségkutató fesztiválon, ahol beválogatták őket az elődöntőbe. Az itt nyújtott koncertjük eredményeképp bejutottak a nyári döntőbe, ez volt az új énekesnőjük, Zakar Szilvi legelső koncertje a bandával. A végét írom című dalhoz most elkészült a banda új klipje.

„Az alapvető koncepció az volt, hogy a legutóbbi klipünkhöz képest valami könnyebbel jöjjünk ki, inkább egy imidzsklippel, de azért pár snitt erejéig tudjunk belecsempészni valami mélyebb mondanivalót is. A szöveghez kapcsolódóan jött helyszínötletnek a könyvtár és a mondanivaló: a világ kiüresedett, de a tudás felszabadíthat.

A helyszínért hatalmas köszönet a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár vezetőségének és munkatársainak, akik rendkívül támogatóan fogadták az ötletet, és minden ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésünkre bocsátották az Újkerti Fiókkönyvtárat munkaidő után.

A videót ezúttal is a Rózsa Produktum készítette, akikkel korábban kétszer is dolgoztunk már együtt.”