Ismét gyászol a Rockvilág. 68 éves korában elhunyt Geoff Nicholls billentyűs, aki 1979-ben csatlakozott a Black Sabbathoz játékával pedig rengeteget tett hozzá a legendás zenekar ’80-as évekbeli hangzásvilágához. A kiváló muzsikus hosszú évekig harcolt a tüdőrákkal, amely a mai napon végzett vele.

Geoff Nicholls a Quartz billentyűseként vált ismertté, majd 1979-ben csatlakozott a Black Sabbathoz, mint Terrence “Geezer” Butler basszusgitáros lehetséges utódja, aki a Heaven And Hell című klasszikus album megírásának zöménél nem volt jelen mivel akkoriban vált el feleségétől. Néhány forrás szerint valóban Nicholls játszotta fel a lemezre a basszustémákat, de az igazságot talán csak maguk a zenészek tudják. Tény és való a címadó dal jellegzetes basszustémája kísértetiesen hasonlít Nicholls korábbi bandájának, a Quartz egyik dalában, a Mainline Riders-ben hallgató témájára.

Geoff Nicholls 1979 óta szállította a Black Sabbath számára a billentyűs futamokat. Az 1980 és 1995 között készült Black Sabbath albumokon játszott, valamint turnékon is részt vett, igaz, színpadon elvétve lehetett látni, többnyire a színpad szélén muzsikált. Emellett segítette Ozzy szólócsapatát is a koncerteken.

Nyugodjék békében!